KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fergeteges forgatás

Köves Gábor

 

Sztár nélkül nem megy. Legyen akármilyen blőd a forgatókönyv, dilettáns a stáb, tehetségtelen a szereplőgárda, ha az óriásplakáton ott tornyosul a Sztár neve, filmed végül hasznot fog termelni a világpiacon. A Fergeteges forgatás főszereplője, Bowfinger, a „makkos cipős-fehér zoknis” hazai vállalkozó hollywoodi producer-megfelelője tudja ezt – bár úgy tűnik, mást nem is igen tud a filmkészítésről –, s minthogy forgatókönyve végtelenül blőd (igaz, szerinte zseniális), stábja filmet eddig csak moziban látott (azt is Mexikóban az illegális határátlépés előtt), szereplőgárdája lelkes, de tehetségtelen (gerincét egy konditeremben edződött színészpalánta, egy sosem volt díva és egy kezdő létére a szereposztódíványon otthonosan mozgó csinibaba triója alkotja), valóban sztárra van szüksége. Persze kidobják mindenhonnan, de ő nem tágít, csak azért is meg akarja csinálni élete nagy filmjét, melyben felemelkedésének utolsó lehetőségét látja. A kényszer képtelen ötletet szül: Bowfinger ráuszítja „színészeit” Hollywood abszolút csillagára, hogy a paranoiára hajlamos sztár nyíltszíni lerohanásainak, molesztálásainak és rémisztgetéseinek megörökítésével megkapja filmjének kulcsjeleneteit. Steve Martin nemcsak Bowfinger megtestesítője, ő a forgatókönyvíró is. Tudathasadásos állapot ugyanannak az iparszerűen működő Hollywoodnak görbe tükröt állítani, amelynek uniformizáló követelményeit maga is kielégíti. Bowfinger filmje és Martin filmje talán közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk. Bowfinger filmjéről sejthetjük, hogy csapnivaló, Martinéről megtudjuk, hogy nézhető, de többnyire sótlan. Bowfinger–Martin egyelőre 0–1. Bowfinger beéri egy húzónévvel, valódi filmeseink azonban ennyire sem bíznak magukban. Martin mellé odaállítják Eddie Murphyt, biztos, ami biztos, legyen ott az ő neve is a főcím felett. Bowfinger–Martin végül 1–1.

Sztár nélkül nem megy. Legyen akármilyen blőd a forgatókönyv...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4639