KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Leó és Fred

Zsenits Györgyi

Meghittebb viszonyt idomár és idomított között aligha lehet elképzelni, mint Frednek és oroszlánjának idilli munkakapcsolatát. Az állatok királyának eme feminin díszpéldánya ugyanis – hímoroszlán letére – a bárgyúságig szelíd és érzelmes; de egyszersmind hiú és sértődékeny. Nem csoda, hogy a keszeg cirkuszi szelidítőnek, Frednek több dolga akad Leó lelkével, mint fizikumával. Mindez pedig egy tíz epizódból álló, másfél órás rajzfilmben elég sok bonyodalomra adhat alkalmat.

A karakterisztikusan megrajzolt figurák, a hol lopakodó, hol döngicsélő, hol meg csámcsogó zene életet tud lehelni burleszk közhelyeibe. Az oroszlán és az idomár ugyanis – egy-egy sztentori üvöltést és hahotát leszámítva – hangtalanul csetlik-botlik a vásznon. Másik János, Mártha István és Zorán hangulatos zenéjének ütemére; és ez a humortalan részeken is átsegít. Tóth Pál író és rendező tizenhárom részes televíziós mesesorozatból összeválogatott „nagy” film egyes epizódjai egyenetlen színvonalon bár, de mégis jól elszórakoztatják a hálás gyermekközönséget. Mert melyeik gyerek ne hódolna be az olyan liberális nevelési elveknek, amelyek szerint, ha késsel-villával eszünk, már nem is tűnik modortalannak hangos csámcsogásunk? Továbbá: ki ne honorálná az ötletet, hogy a szúnyogcsípések ellen a leghatékonyabban pofozkodással védekezhetünk? Jónéhány szelíd torzsalkodás, egy önfeláldozó közös fogyókúra aszkézise, egy ugyancsak közös szerelmi csalódás után szinte törvényszerű a befejezés: a megvénült Fred és kiérdemesült oroszlánja érzékeny búcsút vesz a porond harsány világától, s egyúttal a közönségtől is. Remélhetőleg nem végérvényesen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5344