KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A mi Hamu és gyémántunk

Jancsó Miklós

 

Elállt a lélegzetünk. Így is lehet filmet csinálni?... Romantikus és szikár. Nagyszabású és aprólékosan lélekelemző. És kifejezi a „nép telkét” (vagy ellenkezőleg: ő teremti, ő formálja azt). Azt a meghatározhatatlant, azt a misztikust, azt, ami alighanem csak szónokok, prédikátorok beszédeiben és újságok fellengzős cikkeiben él...

Akkor úgy fogadtuk, ahogy újdonságként ránkzuhant: – ez maga volt a „lengyelség”. És a mozgókép forradalma.

És attól kezdve görbe éjszakák utáni hajnalokon együtt dúdoltuk a Lee van Cliff meg az Alsónyéken után Monte Cassino vörös pipacsait. És könnyeztünk is persze: a szesz, a dal, Maciek szerencsétlen élete, meg a miénk miatt. Személyes sorsunk és az ország miatt. Alig múlt el néhány év 56 után.

Azóta jegyeztem el magam Wajdával. A filmjeivel. Minden filmjével. Nem tudok, nem akarok különbséget tenni köztük. Fenntartás nélkül mind-mind az enyémek.

Wajda négy tanítóim egyike. Azóta is, azután is.

És csak megoldott sarukkal tudok közeledni hozzá.

A Mesterhez így szokás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5465