KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”

Veress József

 

Mármint Lindsay Andersonról, a III. Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Filmglóbusz ‘83 vendégéről, aki kipanaszkodta magát Wisinger Istvánnak (lásd a Filmvilág 1983/6. számát). Azért szórta dörgedelmeit meghívóira, mert azok, mondja a világhírű rendező, két napra teljesen magára hagyták. Ennek következtében – szól tovább a panasz – neki magának kellett feltárcsáznia a Times kritikusát, hogy néhány budapesti szakember címét, valamint telefonszámát megtudja. Anderson „életében még ilyen rosszul nem érezte magát vendégként”.

Egészítsük ki néhány adalékkal a mester információit.

A „free cinema” egykori vezéregyéniségével a repülőtéren ismertettük magyarországi programját. Korábbi kérésének megfelelően szombatra és vasárnapra nem terveztünk semmiféle elfoglaltságot, Lindsay Anderson azonban az ausztrál filmhét megnyitója utáni fogadáson gyorsan „váltott”: a szakma nagyjainak másnapi összetrombitálását kérte. Óhaja teljesíthetetlennek bizonyult, s még vasárnapra sem lehetett a kollégákat szervezetten előteremteni. A Ha... rendezőjét többen így is vendégül látták, ami őt a legcsekélyebb mértékben sem zavarta elmarasztaló nyilatkozatai közzétételében. Lehet, sőt bizonyos, hogy szervezhettük volna rugalmasabban és eredményesebben Anderson „műsorát”, de az az igazság: az ő személyes „műsorára” nem számítottunk. Tény viszont, hogy az illusztris vendég kívánságai maradéktalanul kielégíttettek. Összehozták az elérhető művészekkel, járt a főiskolán, találkozott a kritikusokkal és a közönséggel, megfordult a Tavaszi Fesztivál különböző előadásain.

Mindent összevetve: nem szolgáltunk rá a művész ádáz haragjára.

 

Veress József

a MOKÉP igazgatóhelyettese


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/09 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6878