KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Az „új spanyol film”

Csala Károly

 

Rodero könyve (A 60-as évek „új spanyol filmje”) – az 1981-es valladolidi Nemzetközi Filmhét kiadványaként jelent meg – pontos határok közé helyezi ezt a mozgalmat. Külföldön sokszor még a 70-es évek fordulóján készült filmeket is ide sorolják, holott világosan a Franco-féle ”ál-nyitás” időszakához kapcsolódott e mozgalom (1962–1967).

A „régi” spanyol film: triviális komédiák, olcsó népieskedés, életidegen melodrámák és „birodalmi filmábrándok”. Ezzel fordult szembe a 60-as évek elején indult filmes generáció. A reális életábrázolás vágyával. Vegyes törekvéseket ötvöző reformmozgalmuknak alapos akadályai is voltak, például a cenzúra (már a forgatókönyvet is cenzúrázták!) – bár José María García Escudero, az említett időszak filmfőigazgatója, aki voltaképpen lehetővé tette és támogatta a mozgalmat, sokat tett azért, hogy csak mértékletesen alkalmazzák az előírásokat, ő különben a rezsim embere volt, csak épp elődeinél műveltebb és filmszeretőbb.

Két adat az „új spanyol film” időszakáról: 1962–1967 között 46 új rendező mutatkozott be 86 filmmel! Ebből a termésből vagy 30 mű képvisel értéket, főleg Javier Aguirre, Jaime Camino, Julio Diamante, Basilio Martin Patino, Miguel Picazo, Carlos Saura, Manuel Summers filmjei. A mozgalom azonban kifulladt fél évtized alatt: az „új spanyol film” nem lett rentábilissá, előállott a jól ismert „közönség-válság”; s Franco is újra szigorított rendszerén...

 

 

José Angel Rodero: Aquel ”nuevo cine espanol” de los 60. Ed.: Semana Internacionál de Cine de Valladolid. 1981. 126 oldal.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/02 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7194