KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Don Quijote újra lovagol

Tótisz András

 

Don Quijote lovagolt már könyvben felnőtt és ifjúsági kiadásban, musicalban, filmben pedig már jó tucatnyiban.

Most egy spanyol– mexikói produkcióban pattan, illetve mászik nyeregbe. Magas, szikár, őszülő szakállú... Sancho Panza pedig... igen, ő is olyan, amilyennek lennie kell. És a film?

Nem tudom, hogy a búsképű lovag érezte-e olyan keménynek olykor a nyerget, mint én, kalandjait nézve, néha a széket. Kemény volt, amikor a játék lelassult, és didaktikus szavalatok hallatszottak az álmokról, az igazság kereséséről, a szegények védelmezéséről, de puha, kényelmes fotel lett újra, amikor az érzelgősséget érzelem váltotta föl, vagy egészséges humor.

Maga Cervantes is föltűnik a filmben, tán kárpótlásul, mert regényét némileg megváltoztatták az alkotók. Szerb Antal még azt bizonygatta: „Cervantes nemcsak, hogy nem tartja őrültnek Don Quijotét, hanem még attól sem idegenkedik, hogy időnként az elit emberének, választott és szerencsétlen nagy léleknek tartsa.” A film viszont már szinte csakis ezt látja benne: szabadsághős, a szegény nép egyetlen, utolsó védelmezője, aki ha meghal, vagy kigyógyul bolondságából, minden elveszett. Ezért az optimista befejezés: Don Quijote újra lovagol, tovább, új kalandok felé. S fölhangzik a zene, alakja belevesz a messzeségbe. Megy harcolni az igazságért, hogy szebb, jobb legyen a szegényék élete... ámbár azt nem tisztázták az alkotók, hogyan képes ezt a célt birkák lemészárlásával, szélmalmok megtámadásával elérni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8066