KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/február
KRÓNIKA
• N. N.: Joe Pasternak Magyar producer Hollywoodban
• Molnár Gál Péter: Kinski
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: A barlanglakók élete Képeink története
• Báron György: Sok cinkos van szerte a világon Beszélgetés Konrád Györggyel és Makk Károllyal
• Szomjas György: Roncsfilm Forgatókönyv-részlet
GREENAWAY
• Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Helmer Nóra Hollywoodba megy Greta Garbo
• György Péter: Finom kardigánok Twin Peaks (I-VIII.)
KRITIKA
• Spiró György: Illúziók fogytán A hold hangja
• Márton László: A történelem elvonul Könyörtelen idők
• Békés Pál: Na most mi van? Zsötem

• Kéri László: Pipacsok a fóliában Mi történt velük?
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A hercegnő és a kobold
• Boros József: Szerelmes szívek
• Békés Pál: Visszakézből
• Turcsányi Sándor: Krumplirózsa
• Koltai Ágnes: Meghalsz újra
• Nagy Gergely: Marhakonzerv akció
ELLENFÉNY
• Kovács András Bálint: A legszomorúbb tévéműsor

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Chloe – A kísértés iskolája

Az elcsábított naplója

Pálos Máté

A különös háromszögtörténet érzelmességében is visszafogott drámai alapanyagát Egoyan az erotikus thriller felé mozdítja el.

A Chloe – A kísértés iskolájának annyi érdeme biztosan van, hogy eloszlatja a második számú kanadai auteur Az igazság fogságában címû filmje (2005) után maradt kétségeket, és egyértelmûvé teszi, hogy számos összetéveszthetetlen hangulatú mûvészfilm – és két zseniális alkotás, A kárbecslõ (1991) és az Exotica (1994) – után Egoyan tudatosan ellépett a számára oly fontos európai mûvészfilmes közegtõl, annak érdekében, hogy mid-cult filmesként definiálhassa magát.

Ehhez jobbára lemondott azokról a stílusjegyekrõl, amik a posztmodern szerzõi film fontos rendezõjévé tették. Az Exotica, az Eljövendõ szép napok (1997) vagy a Felícia utazása (1999) több idõsíkban zajló, a legfontosabb dramaturgiai információkat és a szereplõk motivációit a lehetõ legtovább elhallgató történetépítménye hatásosan érzékeltette a modern, technikaközpontú, a személyes kapcsolatokat mediatizáló társadalomban eluralkodó érzelmi elhidegülés és elidegenedés nem éppen újszerû témáját. Az Exotica szexbár, ahol egy lányát és feleségét autóbalesetben elveszített könyvvizsgáló, egy homoszexuális állatkereskedõ, egy diákjelmezét minden este ledobáló Szépség, és a lebuj Szörnyetegeként permanensen a mikrofonba fújtató DJ sorsa fonódik össze; vagy az Eljövendõ szép napok megtört ügyvédje, aki egy kisvárosban sorra látogatja az iskolabusz-baleset áldozatainak szüleit, hogy meggyõzze õket a veszteség után járó anyagi kártérítés értelmérõl – érvényes és gyönyörû szimbólumai voltak annak az értékválságnak, ami például Cronenberg remekmûvének, a Karambolnak is alaptézisül szolgált.

Egoyan gazdag formanyelvi eszköztárából és sötét tónusú témavilágából Az igazság fogságában-ra már csak egy rafinált, flashbackekkel és a kiismerhetetlen szereplõk narrációival operáló noiros hangulatú thriller-elbeszélés maradt, a Chloéban pedig már ennyi sem. Ez nem meglepõ, ha figyelembe vesszük, hogy Egoyan elõször dolgozott olyan forgatókönyvbõl, amelybe semmi beleszólása nem volt, és ami ráadásul szolgaian követi Anne Fontaine 2003-as Nathalie... címû filmjét.

Az alapszituáció valóban sok lehetõséget rejt, és épp a megfelelõ mértékben bizarr: a középkorúak válságának fenyegetõ közelségén és a jómódú polgári lét megpróbáltatásain idegeskedõ nõgyógyásznõnek erõs gyanúja támad, hogy férje fiatal lányok alkalmi segítségével pótolja a kapcsolatukból hiányzó erotikát. Hogy próbára tegye a férfi hûtlenségét, felbérel egy közelben dolgozó hivatásost, hogy az ebédszünetében csábítsa el férjét, és számoljon be a lopott órákról. Miközben a lány bujábbnál bujább történetekkel áll elõ, a két nõ között sajátos feszültség jön létre: míg a magányos és elveszett örömlány egy érett nõ figyelmét és anyai törõdését élvezi, addig a nõ büntetlenül feltöltõdhet a lányból áradó szexualitással. A történet két variánsának különbözõ hangvételérõl árulkodik, hogy míg a különös kapcsolatot a Nathalie... egy bergmani jelenetben oldja fel, amiben a prostituált a feleség kérésére fodrásznak adja ki magát, és közös nevetgélések közepette frizurát készít a nõ betegeskedõ anyjának, addig a Chloe egy kendõzetlen leszbikus szexjelenetre helyezi a hangsúlyt.

Az érzelmességében is visszafogott drámai alapanyagot Egoyan az erotikus thriller felé mozdítja el, és ebben a közegben láthatóan nem mozog otthonosan, amit a forgatókönyvbe erõltetett újabb csábítás, és a kínos finálé is bizonyít. Ha Egoyan – ahogy filmográfiájából és interjúiból feltételezhetjük – úgy szeretne közelebb kerülni a fõsodorhoz, és markánsabb mûfaji kódokban fogalmazni, hogy közben megõrzi szerzõi karakterét, ha olyan fontos mid-cult filmeket szeretne rendezni, mint például Cronenberg, akit mellesleg mesterének tekint, akkor Az igazság fogságában bíztató kezdetként, a Chloe viszont csúfos kudarcként értékelhetõ.

Chloe – amerikai, 2009. Rendezte: Atom Egoyan. Írta: Anna Fontaine forgatókönyve alapján Erin Cressida Wilson. Kép: Paul Sarossy. Zene: Mychael Danna. Szereplõk:Julianne Moore (Catherine),Liam Neeson (David), Amanda Seyfried (Chloe), Max Thieriot (Michael). Gyártó: Montecito Picture Company. Forgalmazó: Corner Film. Feliratos. 96 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/04 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10575