KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/február
KRÓNIKA
• N. N.: Joe Pasternak Magyar producer Hollywoodban
• Molnár Gál Péter: Kinski
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: A barlanglakók élete Képeink története
• Báron György: Sok cinkos van szerte a világon Beszélgetés Konrád Györggyel és Makk Károllyal
• Szomjas György: Roncsfilm Forgatókönyv-részlet
GREENAWAY
• Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Helmer Nóra Hollywoodba megy Greta Garbo
• György Péter: Finom kardigánok Twin Peaks (I-VIII.)
KRITIKA
• Spiró György: Illúziók fogytán A hold hangja
• Márton László: A történelem elvonul Könyörtelen idők
• Békés Pál: Na most mi van? Zsötem

• Kéri László: Pipacsok a fóliában Mi történt velük?
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A hercegnő és a kobold
• Boros József: Szerelmes szívek
• Békés Pál: Visszakézből
• Turcsányi Sándor: Krumplirózsa
• Koltai Ágnes: Meghalsz újra
• Nagy Gergely: Marhakonzerv akció
ELLENFÉNY
• Kovács András Bálint: A legszomorúbb tévéműsor

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

X-akták

Zsidai Péter

 

Az X-akták szlogenje szerint: „az igazság odaát van”. Érdemes feltenni a kérdést, közelebb kerülünk-e hozzá? Úgy látszik, igen. Az epilógusban Mulder jégbe gyökerezve – és gyermeki elégedettséggel – bámulja a földrésznyi méretű ufót, letagadhatatlanul együtt részesedve Scullyval a végső bizonyítékban. Az ellenszérumról, az Antarktisz-mélyi laboratórium-kombinátról, tenyésztestnek használt emberekről, az idegen lényről, ki penge karmaival aprítja húsunkat, nem is szólva. Egy londoni hajnalon még a földönkívüliekkel konspiráló világ-összeesküvő klub legtitkosabb gyűlésére is bejutunk. E tettenérések azonban nem engedik meg a nézőnek a megszokott rejtélyes jelentés-hálók szövését; a tévésorozat többértelműsége helyébe több egyértelműség lép. Az egész estés kalandfilm kénytelen egyszerűsíteni, nem véletlenül vezeti fel az epikus szálat a dallasi robbantás mint az erőszak legpusztítóbb jelenkori ikonja. A gonoszok mindenre képesek, akár Apokalipszisbe taszítanak. Belénk oltják az idegent, testünkből kel életre a pokoli lény (láttuk már az Alienben). Az idegen-ábrázolásban jól tükröződik a homo sapiens meghasonlottsága, a magunkban hordott idegenség, a bűn ősisége. Az idegen belőlünk kerül a világba; ha majd leveti testünket, mi magunk teremtjük a gonoszt. Ettől a tudatalatti félelemtől szorong alkotó és néző egyaránt. Ám szerencsére ott van a pozitív forgatókönyv: Mulder és Scully írja, amikor egy homályos folyosón kegyetlenül őszinte, ám annál szívhez szólóbb vallomással előbb tisztázzák, majd már-már ajkaikkal édesítik egymást. Ebből születhet a remény: a jó, a szép, az élet. A minden.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3870