KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/február
KRÓNIKA
• N. N.: Joe Pasternak Magyar producer Hollywoodban
• Molnár Gál Péter: Kinski
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: A barlanglakók élete Képeink története
• Báron György: Sok cinkos van szerte a világon Beszélgetés Konrád Györggyel és Makk Károllyal
• Szomjas György: Roncsfilm Forgatókönyv-részlet
GREENAWAY
• Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Helmer Nóra Hollywoodba megy Greta Garbo
• György Péter: Finom kardigánok Twin Peaks (I-VIII.)
KRITIKA
• Spiró György: Illúziók fogytán A hold hangja
• Márton László: A történelem elvonul Könyörtelen idők
• Békés Pál: Na most mi van? Zsötem

• Kéri László: Pipacsok a fóliában Mi történt velük?
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A hercegnő és a kobold
• Boros József: Szerelmes szívek
• Békés Pál: Visszakézből
• Turcsányi Sándor: Krumplirózsa
• Koltai Ágnes: Meghalsz újra
• Nagy Gergely: Marhakonzerv akció
ELLENFÉNY
• Kovács András Bálint: A legszomorúbb tévéműsor

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bosszúállás ideje

Gáti Péter

 

Mindaz, amit a napjainkban jelentős gazdasági gondokkal és társadalmi feszültségekkel küszködő Argentínáról tudunk, sokkal inkább a tömegkommunikációs eszközök külpolitikai híreinek, mint művészeti alkotásoknak köszönhető.

A fegyverek közt hallgatnak a Múzsák. Ez a szürke közhellyé koptatott közmondás újra visszanyeri jelentőségét a szemünkben, ha végignézzük ezt az 1981-ben készült argentin filmet. Mintha a hetvenes évek sorozatban gyártott, az égető társadalmi problémák politikai gyökereit kutató olasz filmdrámáit látnánk most viszont, azok hajdani újszerűsége és tagadhatatlan izgalma nélkül. Adolfo Aristarain filmjében az elénk tárt társadalmi konfliktusok annyira jelzésszerűek és elnagyoltak, hogy a kezdetben politikai motívumokat is felvillantó alkotás elveszti kritikai élét és megreked az önmaga fejére bajt hozó magányos hős kisigényű történeténél.

A szakszervezeti múltja miatt csak álnéven munkához jutó robbantási szakember filmbeli sorsa úgy indul, mintha munkások és munkáltatók harcának bemutatásán alapuló, realista szándékú társadalomrajzzá szélesedne. Az állandó életveszéllyel fenyegető kőbányabeli események azonban csak díszlet-hátterül szolgálnak egy egyszerű biztosítási csalás – politikai tettként és demonstrációként feltüntetni kívánt – esetéhez. Hősünk – akinek előélete előttünk is titok marad – egy robbantáskor bekövetkező baleset nyomán némának tetteti magát. A kitartó némaság jutalma az a félmillió dollár, amit a nagyhatalmú konszern vezetőitől ügyvédje számára kialkuszik. A mozgalmi múlt emléke ébred talán fel a férfiban, amikor teljesen váratlanul a csöndes egyezkedés helyett a bírósági pert választja.

A lassan csordogáló történetben ettől kezdve mind nagyobb szerep jut a krimikből kölcsönzött fordulatoknak. A film viszont úgy ér véget, hogy az alkotók eredeti szándékát nem is sejthetjük. Hősünk ugyanis – sarkában üldözőivel – a menekülésnek azt a bizarr módját választja, hogy a megjátszott némaságot – nyelve levágásával – önként végérvényes hallgatássá változtatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5920