KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/február
KRÓNIKA
• N. N.: Joe Pasternak Magyar producer Hollywoodban
• Molnár Gál Péter: Kinski
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: A barlanglakók élete Képeink története
• Báron György: Sok cinkos van szerte a világon Beszélgetés Konrád Györggyel és Makk Károllyal
• Szomjas György: Roncsfilm Forgatókönyv-részlet
GREENAWAY
• Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Helmer Nóra Hollywoodba megy Greta Garbo
• György Péter: Finom kardigánok Twin Peaks (I-VIII.)
KRITIKA
• Spiró György: Illúziók fogytán A hold hangja
• Márton László: A történelem elvonul Könyörtelen idők
• Békés Pál: Na most mi van? Zsötem

• Kéri László: Pipacsok a fóliában Mi történt velük?
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A hercegnő és a kobold
• Boros József: Szerelmes szívek
• Békés Pál: Visszakézből
• Turcsányi Sándor: Krumplirózsa
• Koltai Ágnes: Meghalsz újra
• Nagy Gergely: Marhakonzerv akció
ELLENFÉNY
• Kovács András Bálint: A legszomorúbb tévéműsor

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pucéran és szabadon

Ardai Zoltán

 

Csalóka módon kezdődik Nelly Kaplan komédiája, azt sejtetve, hogy bágyadt-kedveskedő életkép bontakozik ki majd előttünk a párizsi „középszegények” napsugaras szerencsétlenségéről, előtérben egy nem-szép, korosodó párral, akik a kamerára kacsintó mókás teatralitással adják elő a konyhapénz-vitákat. Az asszony sokadszor megkönnyezi, hogy a férfi link, hazudós álmodozó, és kihasználja őt, de aztán összebújnak. Most nagyon csúnyák. Egyszer csak – a néző számára is váratlanul – beüt az esemény (egy szélhámosbanda balekjai lesznek), ami lesodorja őket a Riviérára; ott tántorognak az először látott tengernél, ahol vérmes reményeik megcsúfoltatnak. A bűnözők, miután a legteljesebb anyagi kifosztottság állapotába vetették hőseinket, kilépnek a filmből, továbbra is a párocskával kell beérnünk. Azonban – és erre ment ki a játék, Kaplan játszmája – egyre izgatottabban figyeljük sorsukat. A nő és a férfi mind érdekesebbekké válnak, s mintha mind szebbekké is válnának, miközben mégis ugyanők maradnak. Bár a film végére túlságosan úrrá lesz a vásznon az addig kellemes stíluselemként bujkáló karikírozottság, meseszerűség és érzelmesség, s a történetet Kaplan másféle vígjátékokba illő csattanóval zárja le. De addig egységben tudja mutatni kalandozó hősei halálfélelmét és bátorság-szédületét, a számukra eddig talán ismeretlen erejű életörömöt és helyzetük nyomorultságát, mulatságos-ijesztő képtelenségét és realitását. A dramaturgiai eredmény: egy „filmóra” hosszat nem lehet tudni, mi lesz. Ráadásul szinte a néző személyes ügyévé válik, hogy megtudja a végkifejletet. Persze, valami igazibbat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/10 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6951