KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/március
KRÓNIKA
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László-díja, 1992
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A film második gyermekkora Szupermenek és terminátorok

• Bikácsy Gergely: Örülj, hogy élsz, átkozd, hogy élsz Bertrand Blier parókái
MAGYAR FILM
• Erdély Miklós: Tavaszi kivégzés
• Erdély Miklós: A költséges film
• Báron György: Talált tárgyak megtisztítása Közgáz Vizuális Brigád
• Kardos Sándor: Isten ujja beleért Horus Archívum
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: Trauner Sándor bemutatja Eugène Sue városát
• Kassák Lajos: A K. U. T. fiataljai
• Kiss Sándor: Dor
• Györffy Miklós: Berlin fölött az idő Német némafilmek
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Széles fejsze mosolyog Árnyék a havon
• Kovács András Bálint: Taxis típusú találkozások Éjszaka a Földön
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Csapd le, csacsi!
• Sneé Péter: A bárányok hallgatnak
• Turcsányi Sándor: Hullámok hercege
• Koltai Ágnes: Addams family
• Gáti Péter: Tök jó, válnak az őseim!
• Turcsányi Sándor: Börtöncsapda
• Tamás Amaryllis: Talen kardja
ELLENFÉNY
• György Péter: Arcok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A falu

Köves Gábor

 

M. Nigh Shyamalan olyan zavarba ejtő magabiztossággal tálalja fel a semmit, hogy utólag komoly kételyeink támadnak: talán éppen akkor néztünk volna félre, amikor a nagybetűs lényeg átsuhant a vászon fehérjén, s lehetséges, hogy mégsem ok nélkül lépked fel hősünk a dobogó legmagasabb fokára és veszi át saját magától az aranyat?! Shyamalan-ra ráaggatták már az összes kötelező jelzőt, feszültség-teremtő képességét Hitchcockéhoz, fantáziáját, mítoszteremtő erejét Spielbergéhez hasonlították, s miközben ezek valóban létező erényei a rendezőnek és A faluban is tetten érhetők, a varázscilinderből ezúttal csak egy igen csenevész nyulat sikerült előhúzni. Mivel hozzászoktunk, hogy Shyamalan a végjátékban veti be az egész addigi történetét más megvilágításba helyező csattanót, akarva-akaratlanul is kombinálni kezdünk, mintha nem is egy fantasztikus mesével, hanem valamiféle furmányos feladvánnyal lenne dolgunk. Egy külvilágtól elzárt falusi közösségben járunk valamikor az 1800-as évek vége felé, melynek határain túl félelmetes lények laknak, akikkel a falu elöljárói szövetséget kötöttek, amely előírja, hogy a lakók háborítatlanságukért cserébe sosem merészkedhetnek a falut körülvevő, szörnyek lakta erdőbe. Mint minden Shyamalan-filmben, a helyszín most is külön életet él, mint ahogy a láthatatlan külső erők egyre fenyegetőbb jelenléte is a rendező védjegyének számít. A régi patronok nagyjából a film feléig tartanak ki, mikor is vészesen sokasodni kezdenek az öncélúan lassú, sejtelmesnek szánt kameramozgások, s megindul a nagy elterelő hadművelet, amely az amúgy már régóta sejthető slusszpoén elodázását szolgálja. Úgy tűnik, Shyamalan a rossz irányból, a külsőségek felől közelít a fentebb említett rendező-ikonok által elért babérok felé: odáig megy, hogy Hitchcockhoz hasonlóan ő is ajándékoz magának egy apró jelenést a saját filmjében, ezzel azonban csak azt a régi gyanúnkat erősíti, hogy ez a király bizony meztelen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1611