|
|
|
DVDAndrzej Wajda háborús trilógiájaPápai Zsolt
A mi nemzedékünk (Pokolenie) – lengyel, 1954. Szereplők: Tadeusz Lomnicki, Tadeusz Janczar, Roman Polanski. 87 perc.Csatorna (Kanal) – lengyel, 1957. Szereplők: Teresa Izewska, Tadeusz Janczar, Wienczyslaw Glinski. 96 perc.Hamu és gyémánt (Popiól i diament) – lengyel, 1958. Szereplők: Zbigniew Cybulski, Ewa Krzyzewska, Waclaw Zastrzezynski. 103 perc.A filmeket a Kultúrbarlang/Mozinet forgalmazza.
Lengyel filmes körökben – közelebbről: a lódzi főiskolán – időnként elsustorognak egy pletykát, miszerint Andrzej Wajda filmjeit voltaképpen nem is Andrzej Wajda készítette. Akkor ki? – merül fel a kérdés a mítoszrombolásban járatlan, egyszeri mozirajongóban. A válasz mindig ugyanaz: Wajda nem a filmcsináláshoz, hanem ahhoz ért nagyon, hogy remek munkatársakat toborozzon maga mellé, akik aztán megrendezik helyette a filmet.
Az ilyen hírek terjesztői mintha sosem látták volna egyben a mester antréját jelentő Trilógiát. A rendező a három filmben változó munkatársi és közreműködői körrel teremtett szuverén világot, tette le név- és mutatta meg kézjegyét. A Trilógia egyes tételei híradások a náci megszállás kritikus időszakairól, illetve a háború végnapjairól. A Csatorna és a Hamu és gyémánt remekmű lett, de az életmű – és nem mellesleg a Lengyel Filmiskola – nyitányaként elhíresült A mi nemzedékünk is, minden problematikussága ellenére, izgalmas darab. Sőt a Csatornát vagy a Hamu gyémántot betéve ismerő Wajda-rajongók számára igazi kuriózum lehet ez a nálunk kevésbé ismert film, megvan már ugyanis benne az életmű néhány meghatározó témája és motívuma.
A kor sajnálatosan jellegadó sematizmusával szemben még csak mérsékelt sikerrel szembeszálló, ámde – különös módon – így is alanyi hangvételű A mi nemzedékünk formanyelvi arzenáljával lepi meg a nézőt. A film egy csodás négyperces beállítással indul, majd a korai Wajda-művek képi világát erősen meghatározó megoldások következnek: expresszív világítástechnikával vett szekvenciák (lásd a kurta kanálisjelenetet), többteres kompozíciók (lásd a kanális utáni kocsmajelenetet). A formanyelvi megoldásokon kívül a későbbi Wajda-opusokat idézik a XIX. századi, lobogó indulatokkal teli romantikus hősök örököseiként feltűnő figurák is, akiket az a meggyőződés vezérel, hogy hatással lehetnek a történelemre. Ezek a hősök majd a Csatornában és a Hamu és gyémántban jutnak igazán főszerephez.
Egy másik jellegzetes rendezői fogás az ellenpontozó szerkesztésmód, a különböző esztétikai minőségek (például tragikus és komikus) egymás mellé helyezése. Csírájában ez a technika is fellelhető már A mi nemzedékünkben: az egyik mellékszereplő, Jasio halálát elbeszélő képsort a fiatal ellenállók burleszkelemeket sem nélkülöző akciózása előzi meg. A kevert hangnem magasiskoláját mindazonáltal a Hamu és gyémánt jelenti: a zárlatban, az urak polonézének és a főszereplő, Maciek halálának a jelenetében tragikus és komikus pillanatok keverednek egymással páratlan tempóban.
Mai szemmel megnézve a Trilógiát, az ellenpontozó szerkesztés, a világteremtés szuggesztív volta, a drámai-expresszív képi világ tűnik fel elsősorban. Éppen azok az elemek, amelyek olyan gyakran visszaköszöntek a Trilógiát követő filmekben is. Wajda több mint fél évszázada van a pályán, közel negyven nagyjátékfilmet jegyez – és emellett a hihetetlen termékenység mellett is az övé az egyik legegyenletesebb színvonalú életmű a kortárs mezőnyben.
Extrák: nincsenek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1700 átlag: 5.46 |
 |
|
|
|
