|
|
|
DVDBizalomGelencsér Gábor
Magyar,
1979. Rendezte: Szabó István. Szereplők: Bánsági Ildikó, Andorai Péter.
Forgalmazó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. 102 perc.
A Bizalom Szabó István életművének
ritkábban emlegetett darabjai közé tartozik. Mintegy csendesen megbúvik a
pályakezdő új hullámos trilógia (Álmodozások
kora, Apa, Szerelmesfilm) és a második „Oscar-díjas” trilógia között (Mephisto, Redl ezredes, Hanussen).
S magában áll a hetvenes évek filmjei mellett is: a Tűzoltó utca 25. szürreális álomvilága és a Budapesti mesék allegorikus története után jóval egyszerűbb
elbeszélés- és ábrázolásmódot képvisel, s ezzel a Mephistóval bekövetkező fordulatot készíti elő. A szerzői gondolat
fenntartása és ugyanakkor a
stílusváltás kulcsfilmjéről van tehát szó, amikor is Szabó a modernista
formáktól eltávolodik, átlép egy konvencionálisabb, midcult művészfilmes
beszédmódba, s ebben világsikert ér el. Már a Bizalom megkapja az Oscar-jelölést a legjobb idegennyelvű film
kategóriájában, csakúgy, mint a következő trilógia valamennyi darabja, a Mephisto pedig el is nyeri a díjat. Nem
akármilyen sorozat nyitánya tehát a film.
A Bizalom azonban önmagában is megérdemli
a figyelmet: az életmű egyik legkiforrottabb, legtisztább, egyszerűen szólva
legszebb munkája, amelyet a digitálisan felújított kép és hang miatt is érdemes
újranézni. Így érvényesül ugyanis a film következetesen végiggondolt
színvilága, a háború és a vészkorszak, 1944–45 telének ólomszürke
lefojtottsága, amely a belső terekbe is behatol, s amelyekbe Vermeert idéző
módon oldalról esik be csak némi fény. A fekvő asszony mellett ülő férfi
kettőse, a test körvonalait sejtető hálóing redői, fehérrel megtört kék színe,
mögötte a férfi pizsamakabátjának meleg árnyalata, az alvó női arcra vetülő
árnyék és a képből kifelé néző férfi arcára eső fény – a DVD-n borítóján is
idézett – beállítása valóban festményként állítja meg a zajos történelem
pusztító rohanását, s fogalmazza meg tisztán képi eszközökkel az egymásra
találás meghitt pillanatát. (A színvilág kialakításáról esik a legtöbb szó
Fazekas Eszter beszélgetésében a rendezővel és Koltai Lajos operatőrrel,
akiknek akkor indul több évtizedes művészi együttműködése.) A színek mellett a
film – s innentől Szabó művészetének – másik legfőbb szereplője az arc, a két
kiváló alakítást nyújtó főszereplőnek a félelemteli bizalmatlanságtól a
felszabadító bizalomig számos regiszteren játszó tekintete. Egy rövid
flashback, valamint a szereplők dialógusok közé illesztett belső monológja
idézi csupán a korábbi filmek modernista eszközhasználatát, egyébként a rendező
formai értelemben is a nyomasztó külvilág és az arcokon tükröződő érzelmek
kettősére szűkíti le a figyelmét (s ez a szűkítés folytatódik a következő
trilógiában, amelyre a filmek címe is egyértelműen utal). Ám Szabó ezen az új
hangon is ugyanarról beszél, mint korábbi és ezt követő filmjeiben: a
történelemnek kitett egyén sorsáról, az identitás megőrzéséről – minden szorító
körülmény ellenére. A Bizalomban a
lehető legnagyobb fesztáv képződik a külső és belső világ között, hiszen a két,
nevét is elhagyni kénytelen idegen konspirációs okból kerül férjként és
feleségként egy fedél alá, ahogyan az újabb történelmi fordulat, a háború
befejezése szakítja el őket egymástól. Közben viszont – mindennek ellenére – az emberi élet legszemélyesebb,
legbensőségesebb, legszebb pillanatát élik meg: a szerelmet.
Extra: Arcok
történelmi megvilágításban – Beszélgetés Szabó Istvánnal és Koltai Lajossal
(MaNDA, 2016, 42’)
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 15 átlag: 4.87 |
 |
|
|
|
