Láttuk még

Nemzeti vadászat

Bende Monika

1978-ban, García Sánchez Pisztrángokjával egy évben készült Berlanga filmje: megint egy társadalmi parabola Spanyolországról. Csak nem a szemléletükbe irracionális középosztályról, erről a csapódó rétegről, mint a Pisztrángok, hanem arról az uralkodó osztályról, amely győzött, akikkel győztek 1939-ben. Akik negyven évig meghatározták Spanyolország sorsát-balsorsát. Ezekről a ki nem pusztult dinosaurusokról, mert nekik már nemcsak gondolkodásuk, de puszta létezésük is irracionális.

Berlamga eddigi filmjeinek (Placido, Isten hozta Mr. Marshall!) hősei – a neorealizmus hősei. A Nemzeti vadászattal először szól közvetlenül a francoizmusról. Szereplői – a „nemzeti” vadászat résztvevői – miniszterek és miniszterjelöltek, márkik, részvényesek, papok és talpnyalóik. Ármánykodnak, marják és mérgezik egymást vélt rangjukat-posztjukat védelmezve. Szórakozásukat egy építkezési vállalkozó pénzeli, akit befogadni persze már nem akarnak: úgy tesznek, mintha ők lennének (megközelíthetetlenül) minden jog és minden kiváltság megtestesülései. Az építkezési vállalkozó pedig fizet és fizet: a vadászatért, a miniszter szeretőjéért, fizet a részvényesnek, meg fizet a papnak – aztán az új miniszter(jelölt)tel kezdheti: elölről. És valójában mindig kívül marad –. ez nyilvánvaló.

Ebben a példázatban nem külső erőként, hanem a lehető legközvetlenebb formában jelenik meg az elnyomás: hősei egy olyan világ megteremtői, amelyben önmagukat is elpusztítják. Ezek a groteszk személyiségek – nyomorultak, debilisek, impotensek, fanatikusok, mániákusak és főként önáltatók – hóhérok és áldozatok egyszemélyben. Menthetetlenül pusztulásra ítéltettek, akkor is, ha ezt ők nem tudják, vagy nem akarják tudni.

Pergő, jó ritmusú film, már-már bohóctréfa. A színészek, bár típusszabványokat testesítenek meg, nem klisészerűek. Ha az elmúlt években bemutatott spanyol filmeket az a vád érte, hogy Bunuel-utánzatok, Berlanga filmje mindenképpen módosítja ezt a véleményt. Szuverén alkotó és ennek hitelével segít megértetni azt, hogy Franco halála után a spanyol filmesek miért irányítják figyelmüket szükségszerűen a privilegizált, de már rég feudálissá merevült társadalmi osztályokra.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1981/02 45. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7567

Cikk értékelése:

szavazat: 858 átlag: 5.52