KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fehér sivatag

Hegyi Gyula

A Fehér sivatag az a fajta titkosszolgálati krimi, amely a különböző ügynökségek egymás ellen vívott harcát bonyolítja a laikus számára szinte áttekinthetetlen – de többé-kevésbé látványos – történetté. Egy-két, véletlenül felbukkanó statisztát leszámítva, a filmben természetesen mindenki az FBI vagy a CIA ügynöke, volt ügynöke vagy ügynökének szeretője: de legrosszabb esetben is kis kisvárosi rendőr, aki már-már civilnek számít a titkosügynökök forgatagában. A civilek dicséretes tartózkodása azzal az eredménnyel jár, hogy a szövetségi titkosszolgálat ügynökei elsősorban egymást lövik halomra. Halott titkosügynök hever az új-mexikói sivatagban, odébb párosával a bokrok között, de jut belőlük a titkos raktárépületbe is: az utolsó pedig a végtelen homoksivatagban gyalogol, míg fel nem fedezi és el nem kapja egy újabb eresztés titkosügynök. Ha az FBI és a CIA ilyen jó hatásfokkal végzi ügynökeinek elpusztítását, akkor valóban nem sok szükség van KGB-re – ez utóbbi közreműködése nélkül is folyamatos az üresedés az ilyesfajta kormányhivatalokban.

Az igencsak szerény történetet néhány kitűnő színész igyekszik (kevés sikerrel) a hollywoodi átlag fölé emelni. Mickey Rourke ismét érzéki, cinikus, zseniális kalandort játszik, aki titokzatos vonzásával köti magához szépséges barátnőjét (Elizabeth Mastrantonio). Ám ezúttal hiába, a becsületes képű és még annál is becsületesebb lelkű kisvárosi zsaru (Willem Dafoe) megfosztja nőtől, pénztől és szerencsétől. Aztán mindent belep a fehér homok: leghamarabb a film emlékét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/05 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1266