KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ál-arc

Simó György

 

Végre egy igazi jutalomjáték. A szezon puffogós filmjei közül ezt a John Woo dolgozatot tartják sokan az idei nyár legjobbjának a Hollywood őshazájának számító Amerikában. Gyorsan hozzáteszem, én is. A filmes erőszak költészetének koronázatlan királyaként nyilvántartott Woo a Broken Arrow-ban már kipróbált John Travolta mellé ezúttal a Szikla óta szépen kigyúrt és érett nehézfiúvá cseperedett Nicholas Cage-et választotta, és hálás feladatot bízott rájuk. Versenyt játszhatnak egymással. A film szabályosnak tűnő terrorista történetnek indul: (Sean Archer) Travolta egy elit-kommandó és egy boldog család fejeként az életét teszi rá, hogy elfogja fia gyilkosát és emellett a világ legveszélyesebb gazemberének számító (Castor Troy) Cage-et. Ez egy milliárdos kárt okozó repülőtéri műveletben mindjárt a film elején sikerül is neki, ám mindez csak előjáték a film valódi témájához. Troy ugyanis ideggázbombát felejtett valahol a városban, és az egyetlen lehetséges mód, hogy megtalálják, ha a modern tudomány eszközeinek igénybevételével Archer arcot cserél a kómában fekvő Troy-jal, és így becsapva annak öcsikéjét kiszedi a bomba feltalálási helyét. A kóma persze véget ér, Troy feltámad, és egyből Archer arcában és családjában és pozíciójában találja magát, miközben a valódi, az igazi, a jó Archer a terrorista burájában és a börtönben reked. Woo elegáns nemtörődömséggel ugrik át a képtelen technikai részleteken, a fontos számára az arc- és identitáscsere. Az önmagában is működő alaphelyzet és Woo emblémának számító, balettszerűre koreografált lövöldözős jelenetei mellett a film Travolta és Cage lubickolásától igazán jó. Hol egymást játsszák-ünneplik, hol azt élvezik, hogy gond nélkül lehetnek durvák és finomak ugyanabban a szerepben, próbálgatják a személyiség határait és a kísérletezés árát. És velük együtt, kockázat nélkül ml is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1671