KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Sabrina

Hamupipőke flörtje a melodrámával

Pápai Zsolt

Billy Wilder látszólag felszínes tündérmeséje valójában elmés műfajjáték, amelyből nem hiányzik a társadalomkritika sem.

 

Billy Wilder a negyvenes évek derekán, az ötvenes évek elején készült munkáival tempót diktált és irányt mutatott Hollywoodnak, tabutémák sorát vitte filmre, és fittyet hányva korának erkölcscsőszeire, nem átallotta premier plánban a társadalmat gyötrő fekélyeket. Az átlagpolgár lelkében élősködő, gyilkolásra kísértő démon természetéről szóló tanulmány (Kettős kárigény), az alkoholizmus testet-lelket megnyomorító hatásáról értekező dráma (Férfiszenvedély), a hollywoodi álomipar analízisét elvégző, éjfekete fabula (Alkony sugárút), a média agresszív működésének sötét tónusú rajzát kínáló nagyesszé (A nagy karnevál) vagy a mccarthyzmus boszorkányüldözéseinek maró kritikáját nyújtó szomorújáték (A 17-es fogolytábor) mind olyan mű volt, mellyel a direktor messze lekörözte kortársait. Sabrina című mozijáig Wilder inkább diktálta a trendet, mintsem követte azt, ezért okozott sokak számára meglepetést, amikor takaros tündérmesébe fogott az apja multimilliomos munkaadójának fiatalabb fiába reménytelenül szerelmes, ám állhatatossága okán idővel mégis révbe – és felnőtté – érő bakfisról.

A Sabrina jól érzékelhetően az Audrey Hepburn személye iránt a színésznő első hollywoodi mutatkozása (Római vakáció) után támadt rendkívüli rajongást igyekezett kiaknázni, ugyanakkor – mint az a DVD-hez kizárólagos extraként csatolt kurta, tízperces dokumentumfilmből is kiderül – egyéb tényezőknek is szerepe volt abban, hogy a rendező elvállalta a produkciót. A Samuel Taylor színdarabja alapján készült film a felszínen afféle modern Hamupipőke-átirat, a mélyben azonban elmés műfajjáték, kísérlet a háromszög-felálláson alapuló klasszikus melodráma két alaptípusának összeházasítására. Ezen melodráma-szubzsánerek – melyek leginkább abban különböznek egymástól, hogy a középpontban álló nő az érte epekedő két férfi közül a fiatalabb vagy az idősebb közeledését fogadja-e szívesebben – itt sajátos egységben jelennek meg: a történet fokról-fokra eltérül eredetileg kijelölt irányától, hogy a dramaturgia aranymetszési pontján, körülbelül a játékidő második harmada táján finoman átlépjen az egyik alműfajból a másikba. Noha nem megy minden zökkenő nélkül a művelet elvégzése a szubtilis mozdulatokkal dolgozó, és a mesedramaturgia számos eszközét felhasználó direktornak, az eredmény mégis imponáló. A változások motorja az Audrey Hepburn által maximálisan hitelesített címszereplő jellemfejlődése, azaz nagykorúvá érése, amellyel párhuzamosan a film háromszög-alakzatának másik két tagja is metamorfózison megy át.

A Sabrina nem csupán a melodráma-zsáner sajátos értelmezése miatt több hétköznapi tündérmesénél. Köztudott, hogy Wildernek nincs munkája, melyben ne érvényesülne valamelyest kritikai attitűdje. A habkönnyű és rózsaszínű Sabrina sem kivétel e tekintetben, még ha a rendező ezúttal nem is ás mélyre, csupán karcolja a felszínt: helyenként nagyvonalúan flörtöl a Hays-kódexnek az erotika akár csak utalások formájában való megjelenítését tiltó cikkelyeivel, és a történet egyes pontjain a szatírával is kacérkodik, amikor néhány pazar oldalvágást oszt ki a mondén társasági élet karikírozottan ábrázolt képviselőinek.

A film nem csupán szemléletében, de megformálásának módjában sem tér el jelentősen az oeuvre más darabjaitól, mivel alapos leltárát adja a hagyományosan Wilder nevéhez köthető narratív eszközöknek, és igazolja, hogy cselekménybonyolítás és színészvezetés frontján a mai napig kevés komoly vetélytársa akad a rendezőnek. A holtjátékot alig engedő elbeszélés elemei hézagok nélkül illeszkednek egymáshoz, továbbá a direktor munkáira oly jellemző erőteljes és a történet miliőjét mindössze néhány filmkockával felvázoló nyitószcéna éppúgy megtalálható a filmben, mint a figurák jellemzésének egyik pillérét képező, szikrázó párbeszédek. A Sabrina leginkább ezen erényei miatt meggyőző darab, még ha az igaz és tiszta szenvedély titka rejtve is marad benne.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2051