KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/május
KRÓNIKA
• Pörös Géza: Tadeusz Lomnicki
• Zalán Vince: A mi nesztorunk
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Lidérces városok Berlin

• Takács Ferenc: Az igazság paranoiája JFK
RETROSPEKTÍV
• Báron György: Választások és vonzások Eric Rohmer filmjei
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: A Sárkány utcánál nincs ravaszabb Beszélgetés a civil filmről
• Simándi Júlia: Mentse, aki tudja, a régi filmeket Beszélgetés Tóth Jánossal és Gyürey Verával
• Nemeskürty István: Atlantisz megmentett darabja Az obsitos; A falu rossza
TELEVÍZÓ
• György Péter: A Nyugat kapujában Össztűz; Friderikusz-show
• Balassa Péter: Arab hómezők Közjáték
KRITIKA
• Almási Miklós: Fortinbras nem jön Hamlet
• Hirsch Tibor: Csillagok háborúja A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
• Koltai Ágnes: Népi szmoking Vörörs vurstli
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Sülve-főve Cinkekirály; Sellő félig a habokból; Sülve-főve
• Koltai Ágnes: Ay Carmela
• Turcsányi Sándor: Neon City
• Békés Pál: Az utolsó cserkész
• Sárközi Dezső: Űrszekerek VI.
• Sneé Péter: Felhők közül a nap
• Tamás Amaryllis: Beethoven
ELLENFÉNY
• Molnár Gál Péter: Hollywoodi pizza

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Japán hullámok

N. N.

A japán filmművészet az 50-es évek idején bekövetkezett nemzetközi áttörése óta az európai nagyközönség számára egyet jelentett a nyugodt, csendes erő és melankólikus belenyugvás filmalkotásaival: a Mizoguchi, Ozu, Naruse vagy Kaneto Shindo remekműveivel fémjelzett világképből csupán a „legnyugatibb japán”, Kurosawa Akira szenvedélyesen individualista életműve lógott ki. Az elmúlt évtizedben azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a külvilág sokáig csupán a tájfun szemét ismerte – az azt körülvevő őserők tombolásából kevés látszott a Lemenő Nap országaiból nézve. Kitano Takeshi sikerkarrierje óta megújult nemzetközi érdeklődés fordul Japán felé, ám ez már nem a shomen-gekik társadalmi és erkölcsi problémái fölött meditáló Japán. A haldokló stúdióóriások felett, amelyeknél egykor a legnagyobbak dolgoztak, mára átlépnek a video- és digitál-nemzedék zabolátlan tehetségei, miközben reneszánszukat élik az ezredvégi filmdivatokat évtizedekkel megelőző kismesterek, az újra aktív Imamurától, Oshimától, a nemrég elhunyt Fukasaku Kinjin keresztül, a jakuzafilmek kultuszrendezőjeként ismert Suzuki Seijunig. A kudarcot valló stúdiórendszer, ami a 90-es években már képtelen volt kitermelni saját utánpótlásvonalát, megnyitotta az utat a független film előtt, táplálkozzon az az egyszemélyes dokumentarizmusból, az olcsó szériafilmekből vagy akár a szoftpornó-iparból: soha nem látott generációváltás zajlik, egyre sebesebben és nagyobb zajjal, Japánban.

Isten hozott minket a vihar kapujában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2200