KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/július
KRÓNIKA
• N. N.: César Budapesten
AFRO-AMERIKAI FILM
• Kovács András Bálint: Fekete ügv Amerika külsőben
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Takács Ferenc: Christopher Marlowe és a manierista filmkép II. Edward

• Csáky M. Caliban: Az eltörhetetlen pálca Greenaway, Jarman, Prospero
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A turné Részletek egy forgatókönyvből
RETROSPEKTÍV
• Molnár Gál Péter: A parvenü katona A filmszínész Stroheim
TELEVÍZÓ
• Dániel Ferenc: A pojáca bütykös lábai Totò a magyar tévében
KÖNYV
• Báron György: Párizs ege alatt Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy
FESZTIVÁL
• Báron György: Hitler Goebbeisszel frizbizik Mediawave, Győr
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Elemi ösztön
• Békés Pál: Szabad préda
• Turcsányi Sándor: Alvajárók
• Sárközi Dezső: Állj, vagy lő a mamám!
• Turcsányi Sándor: Freddy halála (Az utolsó rémálom)
• Hajnal Csilla: Szombat esti frász
• Koltai Ágnes: Gáláns dámák

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tarsem Singh

Tarsem Singh videóklipjei

A nyúlon túl

Megyeri Dániel

Karrierje elején Tarsem Singh klipekkel alakította ki sajátos látásmódját.

Az indiai származású rendező markáns vizuális stílusával és delejes kompozícióival igencsak kitűnik a Hollywood-szerte szárnyukat bontogató filmesek közül. Oly sok kollégájához hasonlóan, mielőtt A sejtben (The Cell, 2000) és a Zuhanásban (The Fall, 2006) az emberi psziché és fantázia állhatatos felfedezőjévé vált volna, számos reklámfilmmel – melyek közül a We Will Rock You Pepsi-reklám a legemlékezetesebb (2005) –, illetve öt videóklippel csiszolgatta alkotói kristálygömbjét. Kapcsolata a zeneiparral az 1990 és ’93 közti időszakra korlátozódik, és ha kronologikus sorrendben vizsgáljuk ezeket a szösszeneteket, a szemünk láttára rajzolódik ki az a sárgaköves út, melyen Tarsemnek végig kellett sétálnia ahhoz, hogy szerzői víziója kiteljesedhessen – de természetesen közös tematikai és formai kapcsokat is felfedezhetünk a klipek között.

Az En Vogue R&B-jéhez készített videóklip, a Hold On (1990), az MTV-korszak hajnalához (illetve a ’60-’70-es évek Motown-érájához) méltón egyszerű megoldásokkal operál. Tarsem a lánytrió produkcióját blue box technika révén, kétterű kompozíciókban álmodta képernyőre, ám míg az énekeseket hol kistotálban, hol premier plánban mutatja, bejáratva velük az egész teret, a háttérben vagy éppen az előtérben vonagló táncosok mozgását felgyorsítja, jókora szakadékot képezve a klip főszereplői és a lélegző, de a filmidő torzítása miatt rendellenes ornamentumok közé. Tarsem klipjeit az imázs- és az úgynevezett sztori-klipek közé lehet pozícionálni, mivel a rendező sosem éri be csupán az adott előadó artisztikus, brand-építő bemutatásával, vizuális megfogalmazásával azt egy csapásra át is lényegíti, többlettartalommal ruházza fel. A Hold On félmeztelen táncosai A sejtben tetten érhető testkultuszának korai megnyilvánulásai, soron következő munkáiban már inkább befelé fordítja figyelmét, és ugyan megtartja az egy helyszínen lezajló cselekményt, az álom és a révület tematizálásával vad asszociációk felé nyíló tudatkapukat tár szélesre. Legyen az a Zuhanásban továbbélő halálálom Suzanne Vega Tired of Sleepingjében (1990), a vallásból való kiábrándulás által előidézett önanalízis, meghasonlás (R.E.M. – Losing My Religion, 1991), szerelmi vágyódás (Vanessa ParadisBe My Baby, 1992), netán édes álomba csalogató altatódal (Deep Forest – Sweet Lullaby, 1993).

A Hold On puritán technodíszlete a Tired of Sleeping kihalt lakásbelsőjére rímel, csak míg az előzőben egy filmtechnikai trouvaille nyitotta meg a klip terét, a Suzanne Vega-szám videójában már az elme kanyargós ösvényein száguldunk – egyetlen evilági fal sem állhat utunkba. Egy öregúr haldoklása élete filmjévé áll össze, a tejesüveg ripityává törését Tarsem a vallásos ikonokat tablószerűen felvonultató Losing My Religion-ben is központi motívummá teszi. Szembetűnően a tablókhoz vonzódás, a „mozgó állóképekben” gondolkodás határozza meg munkásságát, nyilvánuljon az meg az R.E.M-klip Caravaggiót és Michelangelót idéző installációiban, a Be My Baby limlommal megtöltött medencéjében, vagy a Sweet Lullaby, közvetlenül már az alkotó későbbi nagyjátékfilmjeinek indiai ikonográfiáiban és élénk színkezelésében – minimalista monokromitástól a szemkápráztató színtelítettségig, kopár stúdióbelsőtől az életigenlő etno-érzékenységig. Mintha csak Salvador Dalí készítené Bollywoodban egy Jean Rouch-film storyboardjait; Tarsem azóta is egyedi fénytörésű kristálygömbjén keresztül szemléli a valóságot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 21-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10891