KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/augusztus
KRÓNIKA
• Nemeskürty István: Ábel Péter halálára
• N. N.: Nemzeti Független Film- és Videofesztivál
FORGATÓKÖNYV
• Barabás Klára: Találkozik egy nővel (vagy kettővel) A szerkesztőség vendége: Jean-Claude Carrière

• Forgách András: A teremtő és a teremtett Mahábhárata
• Schubert Gusztáv: Szanszkrit apokalipszis Mahábhárata
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A rózsa teste Szerelmi ének
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tekintet, szemlencsével Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai 1992
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Bánat Sérelmek filmjei
• Simándi Júlia: Ki beszél itt jelen időben?
TELEVÍZÓ
• Nagy Gergely: Belemászni a színházba Az FMS videó-sorozatáról
MÉDIA
• Turcsányi Sándor: Állati gazdaság Reklámfesztiválok
• Balassa Péter: Ezentúl – ezen túl
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Légy haszontalan! Toto, a hős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Ramona
• Turcsányi Sándor: Az ideális gyanúsított
• Békés Pál: Téged egyedül
• Barotányi Zoltán: Gladiátor
• Békés Pál: Dupla dinamit
• Tamás Amaryllis: Az utolsó tánc
• Reményi József Tamás: Get back

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nell, a remetelány

Turcsányi Sándor

Az erdőben, vízparton él Nell, a vadnő. Egyébként szelíd teremtés. Orvosi eset. Magányát leginkább a sajtó veszélyezteti. Mi lesz, ha kezébe kerül egy Filmvilág? Meg is látná magát benne, ki csak a víztükörből visszatekintő önmagához szokott: Jodie Foster. Ez csak vicc, de ha ráakad egy rámenős riporter valamelyik szenzációhajhász lapocskától, rögtön háromfejű borjút csinál belőle. Vagy egyszerű gázrobbanást. Félteni kell. Fokozatosan belevezetni a civilizációba. A farkasok közé. Első beléptekor mit csinál? Konzumál, mint a bolondóra. Lepattant szupermarket, sok színes doboz, tele tolókocsi: mindenki így tesz, aki odaátról érkezik. A kerek erdő e szempontból megegyezik a Nikita rendőrségi kiképzőbunkerével vagy a hetvenes évek Kelet-Európájával. Nell a Schindler listájából megismert, most orvost alakító, különösen tehetségtelen középkori skót klánvezér őszinte aggodalma ellenére kórházba kerül. És jön az „ereszd el a hajam”.

Egyszóval ritkaságszámba menően buta, kiváltképp aljas indokból elkövetett kis mocskot dörgöl szemünk közé A szénbányász lányának egykor (na nem sokkal) jobb napokat látott rendezője.

De. De!

Jodie Foster, aki egyszer már úgy maradt. A Taxisofőr után. Nyilván: ő tud valamit, amit mi nem. Amit talán csak a kis Oscar Matzerath, méginkább David Bennett (A bádogdob hősét adó gyerekszínész), aki a film után megállt a növésben. Jodie – ha akkor láttam volna az arcát – ma a legnagyobb mozicsillagok egyike. David színpadok hőse. Nincs az a vacak, amelyben általuk ne látszana ki valami. Ha más nem, a lóláb. Ha akkor láttam volna az arcát… Most itt az egész teste: fürdik fekete tóban, míg a hold reszket ugyanott. Sajnos lapos. Mint ez a mozi. De kit érdekel, Jodie mindig tud olyant, amit mi nem is álmodhatunk soha.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1000