KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/augusztus
KRÓNIKA
• Nemeskürty István: Ábel Péter halálára
• N. N.: Nemzeti Független Film- és Videofesztivál
FORGATÓKÖNYV
• Barabás Klára: Találkozik egy nővel (vagy kettővel) A szerkesztőség vendége: Jean-Claude Carrière

• Forgách András: A teremtő és a teremtett Mahábhárata
• Schubert Gusztáv: Szanszkrit apokalipszis Mahábhárata
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A rózsa teste Szerelmi ének
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tekintet, szemlencsével Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai 1992
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Bánat Sérelmek filmjei
• Simándi Júlia: Ki beszél itt jelen időben?
TELEVÍZÓ
• Nagy Gergely: Belemászni a színházba Az FMS videó-sorozatáról
MÉDIA
• Turcsányi Sándor: Állati gazdaság Reklámfesztiválok
• Balassa Péter: Ezentúl – ezen túl
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Légy haszontalan! Toto, a hős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Ramona
• Turcsányi Sándor: Az ideális gyanúsított
• Békés Pál: Téged egyedül
• Barotányi Zoltán: Gladiátor
• Békés Pál: Dupla dinamit
• Tamás Amaryllis: Az utolsó tánc
• Reményi József Tamás: Get back

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Bencze Ferenc (1924–1990)

Bodor Pál

 

„Liba”. Ugye hihetetlen? Egy becenév, egy Bencze-név, egy színész, egy férfi gúnyneve, amelyet nem lehet gúnyosan kiejteni. Hanem csakis gyöngéd csodálattal, humorváró szeretettel.

Van ugyanis a halhatatlanságnak egy gyakorlatias, köznapi változata, amiben semmi pátosz, csak közvetlenség és hahotázás, feledhetetlenség és hála. Az örökkévalóságnak ez a fajtája vagyon kimérve az igazi komédiásoknak, komikusoknak, amilyen Bencze Ferenc (volt). Erdélyben hosszú évtizedek vidám és könnyes sikereit jelenti e név, majd a magyarországi színpadi és filmbravúrok sokaságát: Bencze Ferenc marcona bája, jóságos banditasága, természetessé tökéletesített esetlensége, táncos ügyessége, szemérmes frivolsága, kaján öniróniája, és közben, ugyanakkor, mégis: drámai ereje, olykor tragikus súlya, durva szépsége – voltaképpen a tehetség mindenhatóságának példázata.

Sokszor elgondoltam már: a magunkfajta firkászok, bohócok, lantosok és regősök, harlekinek és paprikajancsik, gondolkodók és szomorkodók, mulattatok és kellemetlenkedők igazi jutalma nem a siker, hanem a szeretet.

Bencze Ferencet, Libát, barátjaként szerette a nevenincs közönség is. Nem tudom, miért, most éppen Kosa Ferenc A másik ember című filmjében látom magam előtt: ül a világnézeti háború közepén, benne a tragédiában, csöndesen fütyörészik, fülsértőén fütyörészik, pilótasapkával a fején, és akkumulátorokkal működésbe hozza az életmentő műtő fényszóróit. Hátborzongatóan kétértelmű a jelenet, a közöny és buzgalom, a zavartalanság és a csakazértis tölti be, és mindmáig nem tudom, hová tegyem.

Csak azt tudom, hová tegyem Őt. Hová emelte Bencze Ferencet gyönyörű komédiási életműve.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/11 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4741