KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/augusztus
KRÓNIKA
• Nemeskürty István: Ábel Péter halálára
• N. N.: Nemzeti Független Film- és Videofesztivál
FORGATÓKÖNYV
• Barabás Klára: Találkozik egy nővel (vagy kettővel) A szerkesztőség vendége: Jean-Claude Carrière

• Forgách András: A teremtő és a teremtett Mahábhárata
• Schubert Gusztáv: Szanszkrit apokalipszis Mahábhárata
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A rózsa teste Szerelmi ének
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tekintet, szemlencsével Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai 1992
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Bánat Sérelmek filmjei
• Simándi Júlia: Ki beszél itt jelen időben?
TELEVÍZÓ
• Nagy Gergely: Belemászni a színházba Az FMS videó-sorozatáról
MÉDIA
• Turcsányi Sándor: Állati gazdaság Reklámfesztiválok
• Balassa Péter: Ezentúl – ezen túl
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Légy haszontalan! Toto, a hős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Ramona
• Turcsányi Sándor: Az ideális gyanúsított
• Békés Pál: Téged egyedül
• Barotányi Zoltán: Gladiátor
• Békés Pál: Dupla dinamit
• Tamás Amaryllis: Az utolsó tánc
• Reményi József Tamás: Get back

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Georgia barátai

Kovács András Bálint

 

A Georgia barátai sok elemében emlékeztet Michael Cimino botrányos hírű Szarvasvadászára: mindkettő gondolatvilágában fontos helyet foglal el az amerikai identitás problémája, és ezt mindkét film – érthető módon – egy viszonylag zárt etnikai közösségen belül próbálja ábrázolni. Mindkettőnek azok a legjobb részei, amelyek e közösségek mindennapi életét ábrázolják. Kimondottan újszerűek ezek a képek egy amerikai filmben, minthogy a nemzeti hagyományok megőrzése és átalakulása a mai amerikai játékfilmeknek nem túl gyakori témája. Rendkívüli terepe volna Amerikában egy „neorealista” hullámnak...

A Georgia barátai annak ellenére, hogy ezeket a húrokat pendíti meg – rossz film. Mert csak megpendíti őket, de – hogy úgy mondjam – nem „játszik rajtuk”. Témájában megvolna a lehetőség arra, hogy – a szüleivel bevándorolt jugoszláv fiú életútján keresztül – az agyonmitizált amerikai életről egy reálisabb, a valósághoz közelebb álló képet fessen, de ezt nem teszi meg. A rendező ehelyett a legsemmitmondóbb történetecskékkel tölti meg filmjét. Ráadásul olyan filmet akart csinálni, amiben „minden benne van”. Így aztán nem fordíthatott sok energiát a jelenetek dramaturgiai előkészítésére és megoldására. A jelenetek nagy részénél amolyan coitus interruptus élményünk van: már-már kezdjük beleélni magunkat az eseménybe, amikor egyszerre vége szakad, és jön valami egészen más. (A történet egyik szálát például a rokonszenves rendező úgy köti el, hogy amikor megunja tovább bonyolítani, egyszerűen kiirtja az érintett szereplőket.) A stílustalanság egy cseppet sem izgatja.

A film nemcsak tematikusan sűrít magába mindent, de felsorakoztatja a színészi játék, a fényképezés és a dramaturgia összes gyermekded és unalmas sablonját; igazából ettől végignézhetetlen a film.

Meg kell emlékezni még a magyar szinkronról is, amely méltó tolmácsolójává vált ennek a fércműnek. A szinkronhangok – például Kovács Nóra édeskés csicsergése – inkább illenének egy Muppet-Show-ba, mint egy ilyen „komoly társadalmi” drámába. Persze lehet, hogy mégis a szinkronrendezőnek volt igaza...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6874