KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/augusztus
KRÓNIKA
• Nemeskürty István: Ábel Péter halálára
• N. N.: Nemzeti Független Film- és Videofesztivál
FORGATÓKÖNYV
• Barabás Klára: Találkozik egy nővel (vagy kettővel) A szerkesztőség vendége: Jean-Claude Carrière

• Forgách András: A teremtő és a teremtett Mahábhárata
• Schubert Gusztáv: Szanszkrit apokalipszis Mahábhárata
RETROSPEKTÍV
• Földényi F. László: A rózsa teste Szerelmi ének
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Tekintet, szemlencsével Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai 1992
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Bánat Sérelmek filmjei
• Simándi Júlia: Ki beszél itt jelen időben?
TELEVÍZÓ
• Nagy Gergely: Belemászni a színházba Az FMS videó-sorozatáról
MÉDIA
• Turcsányi Sándor: Állati gazdaság Reklámfesztiválok
• Balassa Péter: Ezentúl – ezen túl
KRITIKA
• Koltai Ágnes: Légy haszontalan! Toto, a hős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Ramona
• Turcsányi Sándor: Az ideális gyanúsított
• Békés Pál: Téged egyedül
• Barotányi Zoltán: Gladiátor
• Békés Pál: Dupla dinamit
• Tamás Amaryllis: Az utolsó tánc
• Reményi József Tamás: Get back

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mielőtt felkel a nap…

Hirsch Tibor

Nagy dolog volna, ha a hatvanas évek értékeit mai tizenévesek fedeznék föl, nem nosztalgiából, hanem csak mert eljött a pillanat. Az sem volna baj, ha a hetvenes évek válna hasonló értékforrássá: kicsit komorabb, riadtabb évtized ugyan, de emiatt valamivel szelídebb is. Ez az a korszak, amikor a stoppos és inter-rail-es fiatalok igazán nyugodtan utazgathattak, nem botlottak mindenütt diáktüntetésekbe, politizáló sorstársakba, nem csábították őket vad szekták és kommunák, beengedték őket Európa majd minden országába, és ki is engedték, onnan is, ahonnan addig nem, például Magyarországról. Akik akkor utaztak, tiszta fehér tornacipőben, hátukon a megfizethetően kényelmes keretes hátizsákkal, általában hazaértek tanévkezdésre, és eszük ágában sem volt megszakítani a kapcsolatot a szülői házzal.

Richard Linklater filmje a jelenben játszódik, mégis egy darab hetvenes évek. Amerikai fiú és francia lány Budapestről jövet megismerkednek a vonaton, és Bécsben töltenek egy délutánt, egy estét, egy éjszakát. Azután elköszönnek.

Nehéz megfejteni, miért jó nézni ezt a filmet, sőt, hogy miért nézhető egyáltalán. Hiszen tüntetően filmszerűtlen, ha ez a szó egyáltalán jelent még valamit. Csúcspontja, kibomló cselekménye nincs. Izgalmas látvány benne csak annyi, amennyi évek múlva egy utazásból megmarad. A séta-epizódok szándékosan úgy vannak sorba rakva, hogy felcserélhetőek, tehát utólag keverhetőek legyenek. Fiú és lány ezen kívül annyit beszélnek, hogy az színházban is sok volna. Pontosabban éppen annyit, amennyi a megismerkedéshez, a szerelemhez, a szerelem tudatosításához a valóságban kell. Még pontosabban: ennyi beszéd kellett, abban a bizonyos csendes és bátortalan évtizedben, amikor a tizenévesek nem szemvillanásokból értették meg egymást, hanem abból, hogy hosszan meséltek a gyermekkorukról. Íme az újmódi minimál-mozi, az ártatlanság jegyében.

Párizs, Bécs, Budapest, New York. A biztonságos ifjúsági utazás lazán kijelölt, egységes civilizációjú territóriuma. Megtisztelő, hogy belevettek bennünket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=889