KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Monsieur Imbrahim

Pápai Zsolt

 

Újabban megszaporodtak a moziban az olyan édesbús történetek, amelyek középpontjában több generáció elválasztotta, ám közös sorsuk és habitusuk miatt mégis egymáshoz tartozó hősök állnak. A francia rendezők különösen érzékenyek az efféle történetekre, elég csak a közelmúltból az idős lepkevadász és a magányos leányka közös utazását elregélő Pillangó című opusra gondolni.

A Monsieur Ibrahim alapképlete ezzel rokon, a film középpontjában egy idős arab fűszeres és egy zsidó kisfiú barátsága áll. Momo, a felesége távozása óta mély depresszióba zuhant apjával élő kamaszfiú életében a sikerélményeket az biztosítja, hogy a környék utcalányaival baráti és egyéb kapcsolatokba keveredik, illetve, hogy a közeli arab fűszeres boltjában rendszeresen elemel valami apróságot. A bolt bölcs tulajdonosa idővel felismeri a fiúban a hozzá hasonlóan igaz emberi kapcsolatok után kiáltó embert, ezért tanítani kezdi őt, és lassan mély barátsággal színezett apa–fiú viszony alakul ki kettejük között.

A csaknem végig szépen stílusban tartott mese külön erénye az atmoszférikus miliőfestés, a hatvanas évek kültelki Párizsának megkapó, megható rajza. A feltartóztathatatlanul hódító modernizációnak kitett világot hatásos, ugyanakkor mindenféle manírt és modorosságot nélkülöző, finom humorral beoltott életképekkel jellemzi Françios Dupeyron rendező, és arra is ügyel, hogy ne fusson bele az üres nosztalgiázás csapdájába. Ez utóbbi törekvését csaknem végig siker koronázza, igaz, a zárlatban enged a kísértésnek, így munkája kissé ellaposodik.

A stiláris megoldások mellett a film további értéke a két főszereplő játéka, kivált Omar Shariffé, aki élete egyik legmeggyőzőbb alakítását nyújtja. A Monsieur Ibrahim egy kivételesen gazdag életpálya kivételesen nagy pillanata: a néző végig képtelen szabadulni a gondolattól, hogy a film Omar Sharif hattyúdalának készült.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1614