KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dínó

Kézai Krisztina

 

Mi felel meg legjobban egy átlagos amerikai filmproducer gigantomániájának? A dinoszauruszok.

Mi felel meg legjobban egy átlagos látványtervező vágyálmainak és a digitális technika lehetőségeinek? A dinoszauruszok.

És mi felel meg legjobban egy átlagos amerikai a demokráciáról alkotott nézeteinek? Ne habozzunk, mondjuk ki bátran: a dinoszauruszok.

Adott egy átlagos, szimpatikusan tapasztalatlan kezdő (jelen esetben egy Aladár nevű dinoszaurusz), aki sanyarú sorsával (egyedül van) és a másság feltétel nélküli elfogadásával (családjának tekinti az őt felnevelő lemúrokat), máris kivívja rokonszenvünket. Különféle, a Walt Disney-dramaturgiát és a látványközpontú tizenéves célközönséget egyaránt kielégítő fordulat után (kisebbfajta világvége) rátalálnak a kietlen valóságra (húsevő szörnyetegek), valamint a vándorló dínócsordára. Itt hősünk megismerkedik a szerelemmel, egy rossz politikai vezetővel és a neki kiszolgáltatott gyengék és öregek kicsiny, de reprezentatív csoportjával. Mint minden rendes fejlődésregényben, innen kezdve a szeretett lény meghódítása, a gyengék védelme és a rossz vezető kritizálása párhuzamosan történik a hős felnőtté válásával. És minő meglepetés! Aladár megtalálja a paradicsomi völgyet, a csorda szembefordul diktatórikus vezetőjével, és a hősnő a hősnek nyújtja a kezét. Vagyis a nyakát. A közön/sség pedig egy életre megtanulja, hogy a gyengék védelme minden felelős vezető legfőbb feladata.

A demokráciára nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Ez a látványvilág és hangtechnika ismét maga mögé utasítja az egykori osztályfőnöki órák döglesztő unalmát, bár a Mondanivaló ugyanaz.

Az olyan apróság pedig, hogy állandó testhőmérséklettel nem rendelkező óriáshüllők pajkosan ugrándoznak az éjszakában, úgyis a biológiaórákra tartozik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3161