KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Senki bolondja

Tamás Amaryllis

A fészekmeleg történet rendezője Robert Benton, újságíróként, filmíróként kezdte (ő volt a forgatókönyvírója például a Bonnie és Clyde-nak). Az érzelmes film Thornton Wilder finoman megrajzolt karaktereit idézi (elsősorban a Paul Newman-i figura révén) A mi kis városunkból.

Donald Sullivan lassan érő, „halogató technikával” élő, peches ember. A fájdalmas konfliktusok, az összezilált kapcsolatok elől a magányba menekül, ezzel együtt elbűvölő egyéniség. Önsorsszorításának oka nem az önbizalomhiány, inkább a felismert szükségszerűség: legalább másoknak nem okozni további poklokat, ha már a mintacsaládfő szerepét nem számára találták ki. Némi szarkazmussal, öniróniával szemléli saját céltalannak tűnő tengődését, egy öreg hölgy albérlőjeként, örökös pereskedésben állván munkaadójával (az alkalmi munkákat kénye-kedve szerint osztogató, szélhámos Bruce Willisszel). Ezek a „meddő” és évődő kapcsolatok – szállásadónőjével vagy kártérítési perének évek óta ismert bírájával, meg egy amnéziában szenvedő szomszéd öregasszonnyal – Sullivan önmaga előtt is letagadott újfajta közeledései az emberekhez. Ennek a kis körnek ő a derűs és határozott középpontja.

Valamikor életre szóló sebeket ejtett a hozzá legközelebb állókon, de hiába hadakozott, azok sorsát az ő sorsába szőtte a lét dramaturgiája. Sullivan akkor nyeri meg a csatát, amikor ezeket a titkos, mély összefüggéseket hagyja egoizmusa fölé kerekedni. Lesz már, akinek ő az áldozatkész gyöngédség, a példa. Igaz, vénségére, – de ennek, úgy látszik, most jött el az ideje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=349