KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az álmok fele

Tamás Amaryllis

Szolgálni annyi, mint valamit valaki másért is cselekedni, nemcsak önmagunkért. A nők (és férfiak) félreértelmezett emancipációja óta a szolgálat szónak rossz a csengése. E huszadik századi népmese főhőse, Rosa (Angela Molina) életének értelmét a szolgálás öröme, a jóság, a megértés és a megbocsátás jelenti. Meg sem kísérli, hogy a körülötte élőket „megjavítsa” – s ez egyike ritka csodafegyvereinek –, így lassan, szinte észrevétlenül mégis megváltoztatja a kezdetben brutálisan gusztustalan, falangista Don Pedrót, a farizeuskodó Delgadót, a közönyös-jelentéktelen Diákot. Rosa nem az a polgártípus, aki ösztönei gyengeségének köszönheti emberi és szexuális hűségét. Megbocsátó lénye nem erélytelenséget takar. A szívből fakadó hűséget jóstehetségű paraszt nagyanyjától örökölte, s örökli majd tőle leánya, az erős egyéniségű, mindent megfigyelő Olvido (Carolina Silva). Ők mint egymás alteregói tudják állandóan maguk mellett a másikat: a közben meghalt nagymama, a társadalmi ranglétrán kitartóan emelkedő Rosa, a különös jóstehetségű unoka.

Mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani – mondja egy francia közmondás, s hirdeti a kibernetikus párválasztás évtizedében bölcs és lírai parabolájával Gutiérrez Aragón.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/01 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4870