KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az óriás

Ardai Zoltán

 

Az 1950-es évek első felében William Wyler mellett George Stevens volt a jellegzetesen hollywoodi film művészies vonulatának legfőbb képviselője, de Frank Capra, a mester is működött még, túl a maga nagy korszakán. Stevens az Amerikai tragédia megfilmesítésével vált méltóvá mesteréhez, s következő adaptációi – Az óriás, Anna Frank naplója – tovább erősítették illusztris pozíciójában: az Oscar-díjas film (mint típus) ideális példáit alkotta meg. Leghatásosabb műve talán éppen a roppantul hosszadalmas Az óriás. Nagyepikai élményt nyújtó film (irodalmi alapja egyszerre családregény és fejlődésregény); a cselekmény titkos iránya csak nagysokára válik kivehetővé, akkor azonban beleborzongunk: megcsiklandoz magasztossága. Fehérponyva-história ez, de olyan fajta, amelyből nem hiányzik az elemi erő. A történet kezdetén korlátoltnak mutatkozó texasi nagybirtokos az idő múlásával egyszercsak emberi óriásként áll előttünk. Egykori taszító elvei nem riasztották el tőle északról szerzett csodafeleségét, aki érezte őt, s a közös évek során a texasiról csakugyan lefoszlik minden kárhoztatható vonás, öregkorára („napjainkra”) azt is felismeri, hogy helytelen a családi gazdasághoz láncolnia modern gyermekeit, s ökölre megy – déli földön – a másfajúak egyenjogúságáért. (Ellenlábasa, a földönfutóból lett olajnábob lelkileg összeroppan: hatalma nem vitte közelebb a legigazabb nő szerelméhez.)

Stevens láthatólag hittel és rengeteg pénzzel dolgozott. Az óriás vágásról vágásra minuciózusan kimunkált film, tájképein, szobabelsőin, színészein hibátlanul egyenletes az áttetsző cukorbevonat. Itt még a sárbancsúszás is olyasminek látszik, aminek az ember megadhatja a módját, s ez még a történetnél is jobban lenyűgözi a nézőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5883