KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy zsaru bőréért

Harmat György

 

Alain Delon is csatlakozott azokhoz a filmsztárokhoz, akik saját szereplésükkel (Eastwood, Manfredi, Sordi, Tognazzi) vagy a nélkül (Newman, Redford) filmet rendeznek. Az Egy zsaru bőréért című munkáját könnyen tekinthetnénk szerzői filmnek, hiszen Delon rendezte, s ő a főszereplője, társírója és producere is –, ha személyes művészi közlendőjének legalább nyomait fellelnénk benne. Ilyesmiről azonban szó sincs.

Meglepő például, hogy milyen egysíkú szerepet írt magának. Nincs módja szélsőséges vagy árnyalt érzelmek átélésére, jellemfejlődés ábrázolására. Pontosan ismeri viszont azt a képet, amit a közönség kialakított róla. Ennek megfelelően zsaruja csak volt rendőrfelügyelő lehet, aki magándetektívként viszi bőrét a vásárra. Eszközeiben nem válogatós, volt kollégái éppúgy életére törnek, mint a bűnözők. Ebben a kettős szorításban próbálja megtalálni és megmenteni azt a vak lányt, akinek édesanyja hozzá fordult segítségért. Ez a szituáció eleve felkelti iránta a néző rokonszenvét; a többi Delonon múlik. A sikerhez nem is szükségeltetnek ismert színészi képességei, elég a külsőség: ahogy Gitane cigarettájára gyújt, vagy ahogy kék szemével gyönyörűen néz a világba.

Az író Delon két alkalommal „kacsint ki” ránk, filmbéli szerelme szájába adva a poént: „Belmondónak ilyenkor arcizma sem rándul!” majd „Te nem vagy Burt Lancaster!” Ha e két megjegyzés öniróniája vált volna a film szervező elemévé, valószínűleg jobb művet látnánk. A két mondat azonban annak a komolyan vett közmegegyezésnek a kifejezője, hogy a szerző tudja, hogy mi tudjuk: ő itt elsősorban Alain Delon, a sztár, nem pedig Choucas magándetektív. Erre a viszonyra épül ez a minden tekintetben közepes film. Nézése közben mértéktartóan szórakozunk, majd azonnal elfelejtjük. Kivéve a menetiránnyal szemben haladó autós üldözés képsorát. Az bekerül a „kalandfilm történetébe”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/02 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6673