KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

36

Vízer Balázs

 

A címbéli szám a párizsi főkapitányság címére utal, ami a Quai Des Orfevres 36. alatt található. Itt dolgozott Maigret felügyelő, és Jean Gabint is számos szerepe kötötte ide, szóval lehet tudni, hogy ez akkor most egy igazi zsarumese lesz. Márpedig vagy húsz éve nem láttunk ilyet, amióta Alan Delon megöregedett és parfümöket árul, szóval ambiciózus projektről van szó, annál is inkább, mert maga a rendező is egy volt zsaru, aki egy másik volt zsaru visszaemlékezéséből készítette a filmet.

Olivier Marchalról tudni lehet, hogy már rendőri pályafutása alatt színjátszóleckéket vett, Michael Mann a példaképe és nagyon készült a filmes bemutatkozásra, nem véletlen, hogy a jelenlegi francia filmgyártás két legnagyobb nevét szerezte meg a két főszerepre. Csakhogy a jócskán túlértékelt Daniel Auteuil és a virágkorán rég túl járó Gérard Depardieu csak súlyt és stílust adnak a filmnek, de irányt nem. Vagyis túlbonyolított és komoly dramaturgiai hibákkal terhelt történetet követhetünk, amely két rivális rendőri egység, a bűnmegelőzés és a taktikai osztag – vagy fordítva? – vezetőjének küzdelméről szól. Vrinks felügyelő (Auteuil) a munkája megszállottja, és ahhoz, hogy az igazán veszélyes bűnözőket elkapja, a kisebb halakat futni hagyja. A kiüresedett Klein felügyelő (Depardieu) erőszakos karrierista, aki nem válogat módszereiben, Vrinks pedig az útjában áll, de személyes elszámolnivalójuk is van.

A két rendőrportré nem is lenne rossz, de egyik sem kap igazi mélységet, a film elején még komolyan vett, izgalmasnak ígérkező nyomozás pedig gyorsan légüres térbe kerül és véletlenszerűvé válik, majd elfelejtődik. Hiába a sok fekete bőrkabát, a füstös bárokban elfogyasztott több liter konyak, az aggódó rendőrfeleségek és hőseink bánatos nézése, a francia zsarufilm igazi visszatérésére sajnos még várnunk kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8247