KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Fiatal Magyar Film Fóruma

• Földényi F. László: Német szenvedés Európa
• Bikácsy Gergely: A képzelet éjszakái Duras filmen
FEDERICO FELLINI
• Tordai Zádor: L’augusto Fellini Örökmozi
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Wisinger István: Lángvörös hús Erőszakhullám Hollywoodban
KRITIKA
• Ardai Zoltán: A sütemény halála Video blues
• Báron György: Költő, tájban, mellékalakokkal Arizonapló
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Érzelmek kisiskolája Doris Dörrie kisregényei
• Hegyi Gyula: Az ő nemzedékük Kovács István a lengyel filmről
FESZTIVÁL
• Lágler Péter: Endo és Nano Linz: Ars Electronica ’92
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Ördög vigye
• Koltai Ágnes: Zombi ésa szellemvasút
• Békés Pál: Dermesztő szenvedélyek
• Takács Ferenc: A végső megoldás: Halál 3
• Sárközi Dezső: Wayne világa
• Tamás Amaryllis: Gyűlölöm a színészeket
• Barotányi Zoltán: Tökéletes katona
• Nagy Gergely: Sült, zöld paradicsom
• Sárközi Dezső: Férfias játékok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Itt a szabadság!

Koltai Ágnes

 

Már csak a „föl, föl, ti rabjai a pénznek” kezdetű dalocska hiányzik az elsőfilmes Vajda Péter filmjéből, hogy tudjuk, ne csak sejtsük: hamisítatlan szocialista-realista filmet látunk. Afféle leíró realista történetet a – szó szoros értelmében – szegény kisemberről, akit nemcsak a sors gyötör, de a rút élettől rúttá vált embertársai is átejtik, megalázzák.

A realizmus, éppen mert leíró (a filmben: megjelenítő), bármilyen életanyagot valószerűnek tud elfogadtatni. Mindaz, amit a vásznon látunk, úgy van, hiszen megmutatják, lehetőleg hamisítatlan egyszerűséggel. A beavatkozás, az anyag megformálásának még a gyanúját is elkerülve! A realizmus így hát a legolcsóbb és legkényelmesebb ábrázolási forma. Csupán a valóság szükségeltetik hozzá – az pedig ott türemkedik körülöttünk. Sőt, egyenesen nyomakodik az Itt a szabadság! című filmben. Minden és mindenki olyan testre-szabottan kopott és elhasznált, borostás és hagymaszagú, kisstílű és sunyi. Csak úgy szaglik ez a valóság az otrombaságtól, a póriasságtól és a másnapos indulatoktól.

Vajda Péter, és forgatókönyvíró-társa, Salamon András tegnapi valóságunkat zúdítja ránk egy tanmesében. Egy afféle jóindulatú kisegzisztencia (szobafestő-oktató a szakmunkásképzőben) néhány ezres nyereség reményében felkerekedik, hogy három alkalmi útitársával a megbeszélt bécsi elektronikai szaküzletben megvegye az „árut”, illegálisan kivitt forintját átváltsa, icipicit megforgassa, majd hazajőve a kellő helyen leadja a „cuccot”. A kereskedelemnek, a forint kiajánlásnak és a valuta tiltott forgatásának ez a kabarékban már eltréfálkozott módja lehet a. haláltusáját vívó szocializmus katzenjammeres szimbóluma. Lehet, éppúgy mint a ki tudja mitől működő gazdaság, a széteső társadalom vagy a nehézlevegőjű hétköznapok. De hát a szocializmus épp szimbólumokkal volt tele: ami hiányzott belőle és mögüle, az Vajda Péter filmjében sincs benne.

Az Itt a szabadság! a maga tenyeres-talpas realizmusával, az Ecce homo-i közérthető tisztasággal mutat rá az életre. Ímé! Ilyen; nincs mit mondani róla, ahol hozzányúlunk, ott elfeslik, mint a használt bőr, kifakad, mint a fekély. A világ szemlélésének ez az erőszakosan realista módja már-már együttműködésre kényszeríti a nézőt. Jól ismerjük mi – a kamerán innen és túl – ezt a világot, részleteit, figuráit nem kell magyarázni, sulykolja a film minden kockája.

Beránt ebbe a hamis testvériségbe a rendező, megpróbál meghatározatlan, amorf hősei közé ültetni mindannyiunkat, hogy osztozzunk a szűkösség – üvegházba nevelt – vadhajtásain.

Ennek a filmnek az igazi főszereplője nem a balek kis-egzisztencia, de nem is a dörzsölt bécsi üzleti vagányok, hanem az a fajta bugrisság, amit csak kiagyalni lehet, – távol eme életvitel szülőhazájától. A bugris ebben a Bécs-Budapest karavántörténetben mondatfoszlányokat, káromkodásokat böffent, kicsit együgyű, nagyon szűk látókörű, és természetesen örök vesztes. A bugris téren és időn kívüli, behelyettesíthető, de jól mutat. Látványosan zsigeri lény.

Vajda Péter egy dokumentumfilmet (Hazatérés) és egy kisjátékfilmet (Veszett kutyák) készített eddig, amit a szakma nem tehet meg, azt most megteszi a közönség: rendezővé avatja, ha úgy akarja. Ha akarja a szűk-realizmust.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4072


előző 1 következőúj komment

stickfa #1 dátum: 2014-12-08 12:36Válasz
Tetszik ez a kritika ! :)