KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Fiatal Magyar Film Fóruma

• Földényi F. László: Német szenvedés Európa
• Bikácsy Gergely: A képzelet éjszakái Duras filmen
FEDERICO FELLINI
• Tordai Zádor: L’augusto Fellini Örökmozi
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Wisinger István: Lángvörös hús Erőszakhullám Hollywoodban
KRITIKA
• Ardai Zoltán: A sütemény halála Video blues
• Báron György: Költő, tájban, mellékalakokkal Arizonapló
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Érzelmek kisiskolája Doris Dörrie kisregényei
• Hegyi Gyula: Az ő nemzedékük Kovács István a lengyel filmről
FESZTIVÁL
• Lágler Péter: Endo és Nano Linz: Ars Electronica ’92
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Ördög vigye
• Koltai Ágnes: Zombi ésa szellemvasút
• Békés Pál: Dermesztő szenvedélyek
• Takács Ferenc: A végső megoldás: Halál 3
• Sárközi Dezső: Wayne világa
• Tamás Amaryllis: Gyűlölöm a színészeket
• Barotányi Zoltán: Tökéletes katona
• Nagy Gergely: Sült, zöld paradicsom
• Sárközi Dezső: Férfias játékok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fergeteges forgatás

Köves Gábor

 

Sztár nélkül nem megy. Legyen akármilyen blőd a forgatókönyv, dilettáns a stáb, tehetségtelen a szereplőgárda, ha az óriásplakáton ott tornyosul a Sztár neve, filmed végül hasznot fog termelni a világpiacon. A Fergeteges forgatás főszereplője, Bowfinger, a „makkos cipős-fehér zoknis” hazai vállalkozó hollywoodi producer-megfelelője tudja ezt – bár úgy tűnik, mást nem is igen tud a filmkészítésről –, s minthogy forgatókönyve végtelenül blőd (igaz, szerinte zseniális), stábja filmet eddig csak moziban látott (azt is Mexikóban az illegális határátlépés előtt), szereplőgárdája lelkes, de tehetségtelen (gerincét egy konditeremben edződött színészpalánta, egy sosem volt díva és egy kezdő létére a szereposztódíványon otthonosan mozgó csinibaba triója alkotja), valóban sztárra van szüksége. Persze kidobják mindenhonnan, de ő nem tágít, csak azért is meg akarja csinálni élete nagy filmjét, melyben felemelkedésének utolsó lehetőségét látja. A kényszer képtelen ötletet szül: Bowfinger ráuszítja „színészeit” Hollywood abszolút csillagára, hogy a paranoiára hajlamos sztár nyíltszíni lerohanásainak, molesztálásainak és rémisztgetéseinek megörökítésével megkapja filmjének kulcsjeleneteit. Steve Martin nemcsak Bowfinger megtestesítője, ő a forgatókönyvíró is. Tudathasadásos állapot ugyanannak az iparszerűen működő Hollywoodnak görbe tükröt állítani, amelynek uniformizáló követelményeit maga is kielégíti. Bowfinger filmje és Martin filmje talán közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk. Bowfinger filmjéről sejthetjük, hogy csapnivaló, Martinéről megtudjuk, hogy nézhető, de többnyire sótlan. Bowfinger–Martin egyelőre 0–1. Bowfinger beéri egy húzónévvel, valódi filmeseink azonban ennyire sem bíznak magukban. Martin mellé odaállítják Eddie Murphyt, biztos, ami biztos, legyen ott az ő neve is a főcím felett. Bowfinger–Martin végül 1–1.

Sztár nélkül nem megy. Legyen akármilyen blőd a forgatókönyv...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4639