KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Fiatal Magyar Film Fóruma

• Földényi F. László: Német szenvedés Európa
• Bikácsy Gergely: A képzelet éjszakái Duras filmen
FEDERICO FELLINI
• Tordai Zádor: L’augusto Fellini Örökmozi
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Wisinger István: Lángvörös hús Erőszakhullám Hollywoodban
KRITIKA
• Ardai Zoltán: A sütemény halála Video blues
• Báron György: Költő, tájban, mellékalakokkal Arizonapló
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Érzelmek kisiskolája Doris Dörrie kisregényei
• Hegyi Gyula: Az ő nemzedékük Kovács István a lengyel filmről
FESZTIVÁL
• Lágler Péter: Endo és Nano Linz: Ars Electronica ’92
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Ördög vigye
• Koltai Ágnes: Zombi ésa szellemvasút
• Békés Pál: Dermesztő szenvedélyek
• Takács Ferenc: A végső megoldás: Halál 3
• Sárközi Dezső: Wayne világa
• Tamás Amaryllis: Gyűlölöm a színészeket
• Barotányi Zoltán: Tökéletes katona
• Nagy Gergely: Sült, zöld paradicsom
• Sárközi Dezső: Férfias játékok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Valaki van odalenn

Szemadám György

Néha az a gyanúm, hogy az olyan cinkosan megértő „zsarufilmeket”, mint például azt a legújabban is látható példányt, amelyben Belmondo férfias jópofasággal üti-veri és lövöldözi mindazokat, akik az útjába állnak, valamiképp a mindenkori rendőrség használja kvázi-propagandafilmként. Nos, most itt van egy argentin film, mely kivételesen nem rendőr-szemszögből, hanem a megfélemlített állampolgár oldaláról mutatja be azt a rettegéssé fajuló szorongást, melyet a hatalom arctalan, civil ruhás őrei kiváltanak az egyes emberből.

Ebben a messziről jött filmben talán az a legérdekesebb, hogy milyen szomorúan ismerős minden motívuma: az utcasarkon ácsorgó, razziázó, vagy az utcán igazoltató férfiak megjegyezhetetlen arca, magabiztossága, és stílusa (.– „Azt mondtam, hogy álljon meg ott!”), egy ember brutális hajnali elhurcolása, a rejtélyesen elhallgató, majd felcsöngő telefon, melybe senki nem szól bele (Posta? Hát ott is...?).

A film főhőse, Julio, az újságíró, akinek tiszta a lelkiismerete, hisz „soha nem kompromittálta magát”, úgy menekül, mindenét hátrahagyva, pánikszerű kapkodással ebből az orwelli világból, hogy még azt sem tudhatja meg: egyáltalán üldözi-e valaki, vagy valami. Lehet, hogy éppen ez a menekülés teszi előbb-utóbb gyanússá... Sajnos, Julio szinte banálisán ismerős szorongásának a folyamatát olyan aprólékos vontatottsággal kíséri nyomon ez az igen tisztességes felfogású munka, hogy terjedelmét erősen eltúlzottnak találja az ember. Mi tagadás: unalmas. Szemben a verekedős rendőrök élményvilága felől közelítő akciófilmekkel.

Hiába: sokkal izgalmasabb a hatalmat gyakorolni, mint elviselni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5544