KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Fiatal Magyar Film Fóruma

• Földényi F. László: Német szenvedés Európa
• Bikácsy Gergely: A képzelet éjszakái Duras filmen
FEDERICO FELLINI
• Tordai Zádor: L’augusto Fellini Örökmozi
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Wisinger István: Lángvörös hús Erőszakhullám Hollywoodban
KRITIKA
• Ardai Zoltán: A sütemény halála Video blues
• Báron György: Költő, tájban, mellékalakokkal Arizonapló
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Érzelmek kisiskolája Doris Dörrie kisregényei
• Hegyi Gyula: Az ő nemzedékük Kovács István a lengyel filmről
FESZTIVÁL
• Lágler Péter: Endo és Nano Linz: Ars Electronica ’92
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Ördög vigye
• Koltai Ágnes: Zombi ésa szellemvasút
• Békés Pál: Dermesztő szenvedélyek
• Takács Ferenc: A végső megoldás: Halál 3
• Sárközi Dezső: Wayne világa
• Tamás Amaryllis: Gyűlölöm a színészeket
• Barotányi Zoltán: Tökéletes katona
• Nagy Gergely: Sült, zöld paradicsom
• Sárközi Dezső: Férfias játékok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szűnj meg, Fred!

Sneé Péter

Alighanem meglepődne Propp, ha az újabb mesékre is kiterjeszthetné morfológiai vizsgálódásait: mint bucskázik át fején a tündér, hogy gonosz boszorkának lássék és viszont, míg végül már a szaktudós sem ismeri ki magát a követendő minták szétdőlt, összekavarodott rendszerében. Mivé lett például Mary Poppins mára? Vörös hajú, csúf manóvá züllött, ki rosszalkodásra csábítja a jólétbe belesavanyodott gyermekeket – állítólag azért, mert segíteni szeretne nekik a félelem legyőzésében, valamint önmaguk megtalálásában. Mi fán termünk hát és kik vagyunk valójában, civilizált szörnyetegek-e, vagy angyalian ártatlan barbárok? Elég időnk van tépelődni ezen, ameddig a felnőtteknek terjengős, a gyermekeknek pedig érdektelen mese zötyög, hiszen nincsen, mi lekösse figyelmünket, a látvány szöveghűen formált, a kép csupán illusztrálja az elhangzottakat. Olykor mintha a stáb is elunná magát, maszkmestert alkalmaz, és trükkökre bízná az ébresztőt, ám effektusaik meglehetősen kiszámíthatóak, gyermetegek. Sehogyan sem képesek elemelni a történetet abból a firnájsz szagú világból, ami a hollywoodi filmgyárak sajátja. Miközben csüggesztően lassú tempóban evezünk az elkerülhetetlen, boldog végkifejlet felé, szívesen átváltoznánk lángoló üstökű, zöldruhás kobolddá, egy Szűnjmeg Freddé, hogy síppal, ugrálással és főként látványos távozással zavarjuk meg a tisztes előadást.

A siker reménye nélkül ágáló színészek között csak őt sajnáljuk, az egyetlen kis királykisasszonyt, aki nem egészen tíz évének csodálatos mosolyával ajándékozott meg. Ashley Peldon, ugye jól láttuk, egyedül voltál?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=621