KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/október
KRÓNIKA
• N. N.: A Fiatal Magyar Film Fóruma

• Földényi F. László: Német szenvedés Európa
• Bikácsy Gergely: A képzelet éjszakái Duras filmen
FEDERICO FELLINI
• Tordai Zádor: L’augusto Fellini Örökmozi
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Wisinger István: Lángvörös hús Erőszakhullám Hollywoodban
KRITIKA
• Ardai Zoltán: A sütemény halála Video blues
• Báron György: Költő, tájban, mellékalakokkal Arizonapló
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Érzelmek kisiskolája Doris Dörrie kisregényei
• Hegyi Gyula: Az ő nemzedékük Kovács István a lengyel filmről
FESZTIVÁL
• Lágler Péter: Endo és Nano Linz: Ars Electronica ’92
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Ördög vigye
• Koltai Ágnes: Zombi ésa szellemvasút
• Békés Pál: Dermesztő szenvedélyek
• Takács Ferenc: A végső megoldás: Halál 3
• Sárközi Dezső: Wayne világa
• Tamás Amaryllis: Gyűlölöm a színészeket
• Barotányi Zoltán: Tökéletes katona
• Nagy Gergely: Sült, zöld paradicsom
• Sárközi Dezső: Férfias játékok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tűz a fűben

Zilahi Judit

 

„Most menekülünk?” – kérdezi a Lány az újságírótól, miközben leleplező erejű fotókkal a tarsolyukban, golyózápor közepette iszkolnak kifelé a városból, s nyomukban az egész állig felfegyverzett Vasgárda. A helyzet egyértelmű, a kérdés tehát éppoly balga, és éppoly felesleges, mint az „Anyuka, most fenn vagyok a dombon?” volt Karinthy humoreszkjében, A világ legbutább kisgyerekében. Idézni azért érdemes, mert jellemző a film párbeszédeire, amelyek nemcsak hogy döcögősek, suta szóismétlésekre épülnek, hanem átlátszóan didaktikusak is: az amúgyis külsődlegesen jellemzett figurák nem egymáshoz szólnak bennük, hanem az eseményeket kommentálják.

A sovány kis történet elmondásának sokszor nekirugaszkodik a rendező, de sehogy sem tud belelendülni. Egységes cselekmény helyett mindenütt elvarratlan dramaturgiai szálakat, hiteltelen jeleneteket hagy maga után. Miért akarja megvásárolni ötmillióért egy német úriember a bukaresti polgári liberális lap főszerkesztőjének asztali lámpáját? És vajon miért megy a titkosrendőr egyedül letartóztatást foganatosítani? A kérdőjelek megakadályozzák, hogy azonosulhassunk valamelyik hőssel, s még az újságíró halála sem képes megrendíteni.   Katartikusnak szánt, de közhelybe futó jelenetsor vet véget ennek a mindvégig hosszú filmnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7739