KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Peacemaker

Hungler Tímea

 

Meglehetősen sablonosra sikeredett Spielberg új filmgyárának, a szerényen Dreamworksre keresztelt vállalkozásnak első, egész estés játékfilmje, melynek rendezését a Vészhelyzet orvossorozatán edzett Mimi Lederre bízták.

Ami a gyorsétkezdék munkatempóját és hangulatát idéző szériából átmentődött a szuperprodukcióba, az elsősorban a formanyelv (pattogós ritmus, kézikamera használata, ugráló képek); a jó öreg Ross doki (filmünk főszereplője); no meg a vészhelyzet, mint a műalkotás tematikai rendező elve.

Merthogy az Újvilágot – egy lélegzetelállítóan eredeti ötlet következtében – vészhelyzet fenyegeti. Tegyük hozzá, ha így haladunk, lassacskán azt a Hollywoodot is, mely képtelennek tűnik túllépni saját sablonosan klasszikus, ha tetszik, klasszikusan sablonossá vált dramaturgiáján.

A dipólusos világkép még csak hagyján (ilyen ínséges időkben az ellenség mindig jól jön), de filmünk a hidegháborús éra kémfilmjeinek hangulatát idézi meg, és aktualizálja is egyben: vörös veszedelem helyett atomtöltetekkel felszerelt bosnyák fanatikust felvonultatva, aki azzal a határozott szándékkal érkezik New Yorkba, hogy felrobbantsa az ENSZ-palotát, érezze végre a gazdag Nyugat is, milyen a háború.

Autós üldözés, teherautós üldözés, helikopteres üldözés, vonateltérítés, egy kis atomrobbanás az Urálban, nemzetközi politikai ármány, és persze szerelem hősünk és hősnőnk (Nicole Kidman) között, avagy az elhíresült amerikai receptkönyv. Ezt főzi ki nekünk Hollywood évtizedek óta boszorkánykonyhájában, a közönség pedig zabálja; meg különben is: eszi, nem eszi, nem kap mást.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1692