KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Drágám, a kölykök összementek

Kövesdy Gábor

 

Mikor hét évtizeddel ezelőtt egy bizonyos irodalmi hős szörnyű féregként ébredt nyugtalan álmából, az olvasó bizony meghökkent ezen. Mára az efféle témák a tömegkultúra közhelyeivé lettek. Igaz, e filmben nem átváltozásról van szó, csupán bolhányivá zsugorított hősökről. Ám ezúttal ne valamely transzcendens erőt sejtsünk a háttérben; mindez egy kissé habókos high-tech-barkács műve, – no és persze a véletlené, amely itt egy eltévedt baseball-labda képében teljesíti be a könyörtelen dramaturgiai szükségszerűséget. Négy hangyányi főhős, a szórakozott papa által a kertbe kisöpörve... Innen sokféle folytatás képzelhető el: a szórakoztató kalandfilmtől a filmijesztgetés sok hatásos elemével feldúsított horrorig. Mindenből kapunk egy keveset, azt is szelídített, soft-változatban. E fordított Lilliput nem a félelemkeltés, hanem elsősorban a szórakoztatás színtere: egy miniatűr, házi Disneyland. Persze a rendező ügyel rá, hogy a film közben végig érezhető legyen a happy-end megnyugtató ígérete. így nincs akadálya, hogy ijesztgetős filmjéből igazi vígjáték kerekedjen. Sajnálhatjuk, hogy a poénok jó része ugyanarra a komikus alaphelyzetre épül, s kár, hogy a mesét megterheli néhány odakent filmvégi tanulság. Egyébként kellemes nyáresti szórakozás, gondosan kidolgozott látványvilággal, bravúros trükkfelvételekkel. Mióta egy hangya szemével láttam a világot, magam is jobban ügyelek, nehogy megijesszem, netán eltapossam Isten valamely önhibáján kívül parányi teremtményét, legyen az bármily undok féreg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/07 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4385