KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kis virtuóz

Vincze Teréz

 

A vége főcím alatt próbálok úrrá lenni döbbenetemen és meglátni ebben a filmben azt a Chen Kai-gét, aki egykor az Isten veled, ágyasom! című remeket összehozta. Korábbi filmjei alapján sem volt kérdés, hogy a melodrámai hangütés, a felfokozott érzelmek művészetének szerves részét képezik, de a jobban sikerült darabokban mindettől mégis egyfajta távolságot tartott (például a választott történelmi korszakból adódóan, a kosztümös darabok nyújtotta jótékony absztrakció révén). A Togetherben azonban áttételek nélkül zúdul ránk a – nincs erre más szó – giccses cselekményfordulatok és operatőri „fogások” formájában egyaránt.

A történet egy 13 éves kisfiúról szól, aki apjával vidékről a fővárosba utazik, hogy felvételt nyerjen a legkiválóbb zeneiskolába, mivel igen tehetségesen játszik hegedűn. A felvétel azonban nem csak a tehetségen múlik, úgyhogy végül a nagyon egyszerű, de annál elszántabb apának kell rávennie egy „eltékozolt tehetségű”, lerobbant zenetanárt, hogy a fiút tanítsa. Egy idő után azonban az apa úgy látja, csak egy menő, sztárcsináló mesterrel lehet fiából igazi zenei nagyság, úgyhogy bekönyörgi a gyereket egy divatos mentorhoz. Mindez persze korántsem csak a gyerek érdekében történik, hanem azért, hogy méretes tanulságokat vonhassunk le a „régi” (az egyszerű vidéki emberek, a lerobbant zenetanár világa) és az „új” Kína (elegáns lakásban, nyugati bútorok közt, nyugati módon karriert menedzselő sztártanár) között. Ehhez jön még a kamaszfiú szexuális eszmélésének jegyében egy idősebb szomszédnő iránt érzett romantikus vonzalom, a karrierépítés érdekében a kortársaival való versengés kegyetlensége. Azt meg már el sem árulom, végül mi derül ki az ifjú csodagyerek származásáról, mert lehet, hogy el sem hinnék.

A sok szívszorító, tanulságtól duzzadó epizódot hihetetlenül szörnyű színészi játék – többek között sajnos a rendező (procc zenetanár) és kedves felesége (a szomszéd lány) révén –, és egészen elviselhetetlen fényképezési megoldások (az operatőr számára az ellenfény alkalmazása a legfőbb drámai kifejező eszköz) teszik szinte már szürreálissá.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4827