KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Anglia alkonya

Nagy Zsolt

 

Derek Jarman rendező-operatőr a mai angol filmművészet egyik legtöbbet vitatott egyénisége. Filmjeit – eddig hatot készített (köztük a nálunk is vetített Caravaggiót) – vagy teljes elutasítás, vagy kritikátlan rajongás fogadta. Hajlok a feltételezésre, hogy az 1987-es Anglia alkonya a magyar közönségből inkább az előbbi reakciót fogja kiváltani. Ez a film ugyanis már-már nézhetetlen. Ami a szó fizikai értelmében igaz elsősorban; Jarman hosszú percekig futtat olyan képsorokat, amelyek egy-két másodperces snittekből állnak. A látóideg egy idő után felmondja a szolgálatot, nem képes követni a vásznon fölvillanó képeket.

A cselekménnyel már nincs ennyi gond, mert a filmnek jószerivel nincs története. Akár Jarman korábbi filmjeiben, ismét nagy hangsúlyt kap a homoszexualitás. Egyébként pedig a nyolcvanas évek Angliájában vagyunk, Jarman (meglehetősen ezoterikus) iróniájának tárgya a Falkland-háború, a „vaslédi”, az „évszázad esküvője” és a terrorizmus. Körítésként pedig bőséggel zúdulnak ránk a pusztulás közhelyes és művészkedő képei: szeméttelepek, elhagyott gyárak, céltalanul lődörgő emberek, a szeméthalmon meztelenül karfiolt rágicsáló férfiak. Angliának bealkonyult? Némi bizonyítás még elkelne. Annak a fajta másodlagos experimentalizmusnak – Jarman filmjét nézve egyedül ebben lehetünk biztosak –, amely önnön formai különlegességébe bódulva saját szellemiségét építi le, feltétlenül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5315