KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Viharos hétfő

Torma Tamás

 

Európának elege van az amerikai kommersz kultúrimperializmusból. Ha a kormányok nem képesek a sarkukra állni, hát majd egy-két művész, teszem azt, filmrendező veszi a kezébe a kultúravédelem ügyét, hogy felemelje tiltakozó szavát a tengeren túliak giccsáradatával szemben!

A harcot természetesen lehet úgy folytatni, ahogy mondjuk Bergman, Fellini, Wajda vagy másik teszik (filmjeikben egy szót sem szólva az említett konfliktusról), és lehet olyan bántóan melodramatikus – és balos – esetlenséggel felpántlikázva, miként az Mike Figgis filmjében látható.

Pedig egészen jól indul! A rendező klipszerű ritmusban vezeti fel a történet leendő szereplőit, ahogy elindulnak a „viharos hétfő” bonyodalmai felé.

Figgis (aki forgatókönyvíró, rendező, zeneszerző is egyben, és csak utóbbiért dicsérhető megszorítás nélkül) érezhetően többet akart mondani a gonosz amerikai üzletember és a becsületes angol undergroundok szembenállásánál, az atmoszférateremtés azonban egyre inkább a „különösséget” célzó erőltetett törekvés marad és a színes képekből elősejlő világszemlélet túlságosan is fekete-fehér kezd lenni.

Egyik oldalon a maffiózó külsejű amerikai, aki üzleti befolyásának kiterjesztéséért semmilyen eszköztől sem riad vissza. (A rendező minden ellenszenvével felruházva: vállalkozásának neve Transatlantic Co., üzleti vállalkozásuk mesterkedéseit olyan emblémák fémjelzik, mint egy böhöm szivar Theatcher és Reagan arcképével reklámozva.) Csoda, ha a másik oldalon álló, bőrdzsekisen snájdig munkanélküli és a borostás dzsesszklubb-tulajdonos – akit mellesleg Sting alakít – szimpatikusabbak? Szövődik itt persze szerelem is, ez is azt hivatott bemutatni, hogyan akarnak megfosztani bennünket újfajta „laza” európai másságunktól. Ezek után a befejezést már megadóan tűrjük, az amerikai által aláaknázott autóban a katarzist fokozandó egy szegény lengyel dzsessz-zenész robban fel.

„Szeretem Hollywoodot. (...) Mindenki műanyag. Műanyag akarok lenni” – mondta Andy Warhol. Pedig már nem is volt európai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5341