KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Donald kacsa és a többiek

Harmat György

 

A 60-as években láthattunk utoljára Disney-kisfilmeket (többek között az ebben az összeállításban is szereplő Méhecske a tengerparton címűt). 55 éves születésnapján végre ismét megjelent nálunk Mickey egér, „fiatalabb” társaival: Donalddal, Plutóval együtt. Miután végignevettük az – egy kivétellel – ellenállhatatlan darabokat, érdemes elgondolkodnunk azon, mivel bűvölik el bármely felújítás bármely korosztályú nézőjét.

A remekül eltalált komikus karakterekről már sokszor esett szó Disney állatfigurái kapcsán, arról jóval kevesebb, hogy ezek a filmek burleszkek. A rajzfilm alkalmas a tökéletes burleszk létrehozására: könnyedebben tolja el a túlzást az abszurditásig, mint az élőfilm. Megváltoztatja az arányokat (Pluto teste megnyúlik, lelapul; a víz több méter mély mosogatóba csöpög stb.), képi hasonlatokat teremt (a vízcseppek mint pottyanó bombák). A burleszk mindig épített a „megbokrosodott”, élővé vált tárgyak és az ember (Disney állatalakjai emberek!) viszonyának komikumára. Ebben a rajzfilm a tökélyre képes. A fellázadt csónakmotor élőlényként viselkedik, saját akarata van: meghámozza a csónakot, mint egy konzervdobozt a nyitója. (A makrancos gép nem véletlenül juttatja eszünkbe a tömzsi robotot a Csillagok háborújából: Lucas és Spielberg sokat tanultak Disney-től.) Az összeállítás bizonyos gegsorainak ilyen címeket adhatnánk: Pluto és a rugó, Donald és a redőny. Az ötletfüzérek másik típusában komikus figurák kerülnek összetűzésbe egymással: Pluto és a teknős, Donald és a mókusok, Mickey és a fókák. Disney mindkét típusban egyedülálló ügyességgel teremt humort a zene és a mozgás összehangolásából: a csónakmotor éppúgy ritmusra támad, mint az apró, de cseles teknős.

Egyetlen panaszunk van, arról sem Disney tehet: a film feliratos, s ez akkor is baj, ha kevés lenne a dialógus. A szinkront a kicsik kedvéért el kellett volna készíteni. A pontosan kidolgozott kisfilmek ennek ellenére valószínűleg emlékezetesek maradnak számukra is. Akárcsak a legjobb „élő” burleszkek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/01 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6544