KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Husszein vére

Kulcsár Mária

 

Hófehér ló, jövőbe látó próféta, tiszta vizű forrás, felmálházott tevék, színesre festett arcú, szomorú menyasszony, saját hátukat véresre korbácsoló gyászolók rémisztő tömege; az európai néző szinte helyeslő bólintással veszi leltárba a keleti mondák közismert elemeit, ezt várta a messzi Pakisztánból érkező filmtől. A Husszein vére című film rendezője azonban túljár az eszünkön: okos, tisztességes mondanivalójának igájába hajtja a mesét. A szegények és elnyomottak védelmezője, a legendákból ismert Husszein feltámadó, új harcba indul. Ellenségei: zsarnokok és népnyúzók, zsoldosok és gyilkosok a régiek. A nagyhatalmak ravasz taktikáinak kiismerhetetlen szövevénye s a nagypolitikai szolgálatba állított, huszadik századi technikai eszközök azonban reménytelenül egyenlőtlenné teszik a küzdelmet. Az életét és vérét áldozó forradalmár nem veszi észre, sosem tudja meg, hogy sorsáról higgadt telefonbeszélgetések döntenek. A néző láthatja mindezt, tehetetlen részvéttel követve a magányos népi hős harcának lehetetlenné válását. A rendező ügyesen és hatásosan ötvözi az évezredes mondavilágot a napi politika aktuális eseményeivel. A mesék tiszta színeit, egyszerű szerkezetét, jól ismert figuráit használja fel, hogy elandalítsa a nézőt, majd aztán egy URH-rádió, egy gépfegyveres katonákat szállító dzsip vagy épp a tévéhíradókból ismerős párbeszéd segítségével figyelmeztet: mégsem mese, amit látunk, ne várjuk a mindent jóra fordító csodát.

Pakisztán filmművészete eddig ismeretlen volt számunkra, a lexikonokban is csak nehezen megjegyezhető nevekkel tűzlelt, néhány soros összefoglalást olvashatunk róla. Jó, hogy eljutott hozzánk ez az alkotás, mely figyelmünkre méltó képet nyújt a távoli ország ellentmondásos hétköznapjairól, politikájáról és ráadásul még jó film is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/04 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6760