KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A feleség

Ardai Zoltán

 

Kegyetlenül rossz dialógusai ellenére élvezhető film B. Szumku „társadalmi drámája” – legalábbis mint dokumentum. A rendezés fekete-fehér képsorokban, az európai ötvenes-hatvanas évek fordulójára emlékeztető stílusban tárja elénk egy mai fiatal ulánbátori házaspár gyötrelmeit és boldogságát. (Felülről fényképezett ölelkezés a vízparton, fehér autó diszkrét takarásban a jurták közelében, esztrádzene a napos utcaképekhez à la Nino Rota, hangulatvilágításos felnőttbuli egy modern lakásban...) Az alapkonfliktus a főszereplők gyerektelenségéből származik, ehhez adódnak még a férj (épülettervező mérnök és leendő birkózó-világbajnok) munkagondjai. Végül minden jóra fordul a feleség házastársi odaadása révén. Meglehet, a történet túlkozmetikázott kreáció, ám alakjai valamelyest hihetők, s érzékelhető az a valódi – nekünk már-már egzotikusnak tetsző – szeretet, amellyel a rendező közelít egyszerű, jólelkű figuráihoz, még a férj vidéken élő apjához is, aki pedig az elmaradott szemléletet van hivatva képviselni. Ezért nemcsak mellbevágó – szándékán kívül –, hanem szívszomorító is a film leghamisabb jelenete: a világutazó birkózó egy „nyugati” (stúdióbeli) ivóban üldögél, és dacosan nézi a züllésben imbolygó torzalakokat, amelyek fölött a falon ott villog a „Coca-Cola” felirat iszonyú abrakadabrája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6873