KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A túlélés ára

Lajta Gábor

 

Felmondanak egy amerikai tisztviselőnek, mire az lelövi főnökeit. Nem emelnek vádat ellene, hanem elmegyógyintézetbe dugják, mert (mint később kiderül) „túl sokat tud”. Egy svájci újságíró rájön erre és nyomozni kezd. (Michel Piccoli alakítja fáradt-rutinosan).

A rendező nem döntötte el, hogy politikai krimit, buñueli társadalmi szatírát, vagy pontos eseményrajzot készítsen. Mindegyikből csipegetve – langyos művet alkotott.

Állott levegőjű képek, túl későn elvágott jelenetek, papírmasé figurák: mégis (vagy éppen ezért) összeáll egy „elidegenedett” világ, és a várakozás izgalma, hogy valaminek történnie kell, ébrentartja figyelmünket, nézhetővé teszi a filmet. Ez a feszültség azonban „felületi feszültség”. Kikövetkeztethető ugyan a filmből valamiféle tanulság (a korrupt államgépezetről, vagy: még a gyilkosok is áldozatok?), és úgy látszik, a rendezőnek rossz véleménye van az egész társadalomról. Ezt azonban olyan szelíden és tartózkodóan mondja el, hogy el se igen hisszük neki. Különösen, amikor a film végén az újságíró győztesen telefonba diktálja a leleplező szavakat. Rutinosabban elkészített amerikai filmekben (A keselyű három napja, Serpico) ilyenkor még beiktatnak egy jelenetet a dolog reménytelenségéről...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7403