KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Világvége közös ágyunkban

Schéry András

Arcangela Felice Assunta Wertmüller von Elgg, alias Lina Wertmüller nevéhez illően hosszú címeket ad filmjeinek. Olyanokat, mint A világvége a mi megszokott ágyunkban egy zivataros éjszakán. Ezek a papírtigris módján vicsorgó és kígyózó címek pontosan tükrözik is Wertmüller módszerét: látszatra könnyedén, valójában a nézőt terrorizáló aggályos egyértelműséggel határolják körül a film és a néző mozgásterét.

Wertmüller minden filmjében azon mesterkedik, hogy olyan közérthető és vonzóan tarka képekbe gyömöszölje az olaszokról alkotott véleményét, mint amilyen a turista-ikonográfiában Nápolyt jelképező füstölgő Vezúv képe. Ez a szándékosan triviális, a kollázstechnikát nyíltan alkalmazó, az érzelmességet szabadszájú harsánysággal leplező módszer különösen Amerikában hozott sikert Wertmüllernek, nem kis részben annak is köszönhetően, hogy ő Olaszországot – legalábbis az életmód, a társadalmi és érzelmi kultúra tekintetében – az ott egzotikusan érdekes „harmadik világhoz” sorolja.

Az amerikai siker eredménye ez az olasz–amerikai film, a koprodukció igényeinek megfelelően olasz férfi és amerikai női főszereplővel; témája kézenfekvőén a házasság válsága. Paolo, a latin lover és az olasz „férjemuram” skatulyaszerepében, valamint a balos értelmiségi obligát életstílusában pózoló, s a két szereptől külön-külön is, a kettő ellentététől pedig hatványozottan neurotikus újságíró (a remek Giancarlo Giannini) és Liz, a pszichoanalízis és a feminizmus életreceptjeit vak hittel alkalmazó amerikai college-termék (a Giannini mellett színtelen Candice Bergen) házassága természetesen totálcsődhöz vezet, ami azon a bizonyos zivataros éjszakán robban ki. Az égzengést azonban elnyomja a szentségtépázó handabandázás ricsaja, a villámlást a már-már egymást kioltó – sokszor idézetszerűen kölcsönzött – ötletek sziporkázása. A világvége egyelőre elmarad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7843