KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyorshajtás

Iszlai Zoltán

Az autóbalesettel induló film eredeti címe rigorózus fordításban: Fordulat, vagy Kanyar. Ez a két szó – átvitt értelmük miatt – valamivel jobban kifejezi a mű jellegét és mondanivalóját, mint a Gyorshajtás.

A (minimális mértékű) gyorshajtásban egy szépreményű kutatóbiológus, bizonyos Vitya Vegyernyev a vétkes. Vigyázatlansága következményeiért – elüt egy félvak nénit – majdnem tudósi reményeinek szétfoszlásával fizet, a fiatalember ugyanis áldozatvállalási kényszert érez. Beleszól töprengéseibe a – mai szovjet elbeszélésekből ismerős – feleség, ki józan prakticitással azt hazudja a tudósjelöltnek, hogy nászútjuk gyümölcsöző volt: gyereket vár. Ezért egyikük se ülhet magábaroskadtan, vajon a gázolásért a férjet hibáztatja-e a bíróság, vagy a közlekedésre már alkalmatlan öregasszonyt.

A lomha bevezető képek után itt csillan föl bennem is a (biológusba már visszakényszerített) remény: hátha a rendező rástartol a témára és bemutatja, miként igyekeznek a vétlen bűnösök kimászni a csávából. E ponton következik el két feszülten kínosra sikerült – hangulatilag érzékletes, fényképezésben megoldott – csúcsjelenet. Aztán a film visszapereg a szürke információközlésbe, s a néző tanakodhat, hogy vajon a bírósági hercehurcától és a kényszerű (a megaláztatástól a kacérkodásig menő) ravaszkodásoktól elromlik-e az idealistább Vitya és a földön járó asszonyka házassága, vagy csak egy kicsit megzavarodtak, s napirendre térnek a dolgok felett, A kioktató, erőtlen köznapi történet így még annak a közhelynek se válik emlékezetes példázatává, hogy ha Zsiguliba ülünk, jó lesz vigyázni, mert az akár gyökeres fordulatot hozhat életünkbe, ha jön a kanyar.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7939