KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gengszterek sofőrje

Fekete Ibolya

Megint egy film a „majdnem jó” kategóriából. Ha a kellemesen eltölthető másfél órát mérlegelem, akkor jó. Ha viszont arra gondolok, hogy léteznek „igazán jó” filmek a mozi és a filmművészet rugalmas határán, melyek csupán remekül megcsinált kalandfilmek, krimik, westernek vagy napi banalitások, mégis éreztetik a mozi igazi lehetőségeit, akkor azt kell mondanom, hogy a Gengszterek sofőrje ezt a színvonalat már nem éri el.

Maga az ötlet kiváló: valaki abból él, hogy betörésekhez (bankrablásokhoz) vállal fuvarozást. „Cowboy”-nak hívják, és nem véletlenül: ő a modern nagyvárosok alvilágában újjászületett westernhős. Magányos és háttérnélküli, hallgatag, titokzatos és legyőzhetetlen. Éppoly halálos nyugalommal vezeti ki menekülő ügyfeleit a legszorongatóbb rendőrgyűrűből, ahogy elődei sütötték el a coltot megelőzve egynegyed szempillantással ellenfelüket. Kis időre mellécsapódik az ugyancsak magányos fiatal nő, és megjelenik a Nagy Ellenfél, a seriff-rendőrfőnök is.

Nemcsak régi mozinosztalgiáról van szó: a film egész cselekménye, hangulata, a klasszikus western-dramaturgiát követi lépésről lépésre. Csak a ritmust hibázzák el, de azt majdnem mindig. Az autós üldözések egy fokkal hosszabbak (vagy rövidebbek), semhogy igazán izgulhassunk.

Ez a rendőrfőnök-seriff nem méltó ellenfele Cowboynak. Holott az alkotók nyílván gondosan ki akarták dekázni a kényes egyensúlyt – nem véletlenül hasonlít egymásra a két főszereplő. Csakhogy amíg Ryan O’Neal igen meggyőző, a túlkoros kamaszként is felnőttesen ellenszenves Bruce Dern rendőrfőnöke se nem elég gonosz, se nem elég nevetséges.

Fanyalogtam egy izgalmas filmen? Talán nincs igazam. Nem olyan jó a moziműsor, hogy nyugodt szívvel bárkit is lebeszélhetnék egy üldözéses, itt-ott romantikus film megnézéséről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7947