KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zöld határ

Kárpáti György

 

A határ menti szlovén kisváros három dologról ismeretes: a salakmotorról, a helyi atomerőművéről és illegális embercsempészetéről. Az egyik korosodó embercsempész, a független Szlovénia első salakmotor bajnoka volt még ’91-ben, ám a hírnévből mára csak a rákos feleség öngyilkossága utáni gyász és egy lerobbant furgon maradt, mellyel minden éjjel emberek tucatjainak próbálja megadni a szabadságot és a lehetőséget egy boldogabb életre – ha már önmagának nem sikerült. Társa, egy zöldfülű fiatal ugyanúgy sodródik, futó kapcsolatokban talál menedéket, s élete majdnem olyan kilátástalan, mint azoké, akik éjszakánként a platón zötykölődnek a zöldhatáron keresztül az Unióba.

A túlélést és szabadságot jelentő Noé bárkája ezúttal a lepukkant Mercedes mikrobuszba transzformálódik, a modernkori Noé és partnere pedig nem válogat minden fajból kettőt, ezer euróért bárki felszállhat az életet (de az utasok számára legalábbis esélyt kínáló) „hajóra”. A szlovén alkotás nem hagyja ki a helyi nemzeti feszültségek kínálta ziccert sem, ám a történet nem korlátozódik macedónra és albánra, hiszen van itt iráni is, fehér és fekete, férfi és nő, idős és fiatal. A kusza viszonyokra, identitászavarra és a vészterhes közös jugoszláv múltra reflektálva a horvátok külön is megkapják a magukét, de a film ezen túlmutatva globális problémaként ábrázolja az illegális bevándorlást a legújabb kori vasfüggönyként is aposztrofálható EU határain kívülről, nem feledve, hogy a „kánaánba” igyekvők tucatjainak próbálkozásai a legritkább esetben érnek véget happy enddel. A Zöld határban minden benne van, ami egy jólfésült európai szociális drámához szükséges: apró drámák, személyes tragédiák, illúzióvesztés, kósza numerák, felszínes kapcsolatok, pizza 50 euróért, prostitúcióra kényszerített albán lány, zokniból kivillanó bankók. A keretes szerkesztés pedig egyértelműen jelzi, hogy a körforgás nem ér véget, a gyengék elpusztulnak, a dominánsok felülkerekednek – illegálisan próbálkozók meg mindig is lesznek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/06 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8297