KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szenvedélyek viharában

Ambrus Judit

„Aki túlságosan követi a szabályokat, azt nemigen kedvelik.” Ezt a mélyről feltörő erkölcsi tanulságot az egyik főhős fogalmazza meg, jelesül a legnagyobb fiú. Ugyanis van három fiú. Testvérek. A legidősebb a világ korpájába, nevezetesen a politikába keveredik, de nem kell nagyon megijedni, végül mégsem eszik meg. A középső háborúba indul, és szörnyet hal. Legyen neki könnyű a föld. A legkisebb viszont találkozik egy medvével (háromszor! ez fontos!), fél kezével leteríti (ez kis túlzás, de a film túlságaihoz képest medvecukor), aztán másodszor is találkoznak, akkor beléköltözik a medve, azt pedig, hogy a harmadik randinál mi történik, ki-ki maga találja ki.

Az első világháború – a filmet nézve – szinte olyan, hogy az ember már-már sajnálja, hogy nem vehetett részt benne. Puffognak a petárdák, van nagy kavargás, pompás tűzijáték. Aztán van még egy indián, ő Gyors Kéz (esetleg Fürge Ujj), van sok szenvedés, misszilis levél, könny, bátorság, újfent könny, egy csodás vitorlás, gyönyörű színészek, egy csipet bujálkodás, sok ló és valami nyestféle.

Mindez több mint két órán keresztül. Jellegére nézve úgy tíz papírzsebkendős film, kevesebbel semmiképp ne induljunk útra. Nevetni viszont csak a hamisságain lehet.

Értékelnivaló meg egyes egyedül az antirasszista beállítottsága. Ami szép dolog, de azért két órából ennyi öröm nem túl sok. A film a legszélesebb tömegigényt kielégíteni vágyó giccsparádé. Ami szintén nem túl sok. Pedig a rendező emlékezhetett volna hőse szavaira: „Aki túlságosan követi a szabályokat, azt nemigen…”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=869