KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/november
KRÓNIKA
• Székely Gabriella: Könnyű-e filmrendezőnek lenni? Juris Podnieks halálára

• Reményi József Tamás: Ali én vagyok Fassbinder és más hazaárulók
• Bikácsy Gergely: Az utolsó ember Németorszag kilenc (új) nulla
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Orlando féltestvérei Velence
• N. N.: A 49. Velencei Fesztivál díjai
TELEVÍZÓ
• Turcsányi Sándor: Bohdalová térde Evald Schorm

• Gelencsér Gábor: A történelmi film vége Markéta Lazarová
MAGYAR FILM
• Székely Gabriella: Videópalack Beszélgetés Hanák Gáborral
• Sipos Júlia: Kié a csőd? Beszélgetés stúdióvezetőkkel

• Timár Péter: Katarzis vasalás közben Mondino, a klipkirály
KRITIKA
• Báron György: Másnap Goldberg-variációk
• Zoltai Dénes: Zeneórák haladóknak Minden reggel
• Almási Miklós: Hollywoodi kövületek A játékos
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Apám dicsősége; anyám kastélya
• Turcsányi Sándor: Egyedülálló nő megosztaná...
• Bíró Péter: Mint a tűz
• Székely Gabriella: Paris Trout
• Sneé Péter: Fiúk (Boys)
• Schubert Gusztáv: Medicine Man
• Argejó Éva: Jöttem, láttam, beköltöztem
• Tamás Amaryllis: Isten veled, király

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Elvarázsolt április

Takács Ferenc

Mike Newell már ebben a filmjében is próbálgatta azt az érzés- és látásmódot, amely két évvel később a Négy esküvő és egy temetésben keltett kellemes feltűnést: a szórakoztatóipari követelményekkel való egyszerre hiperdörzsölt, egyszerre kéjesen naiv azonosulást, az eredmény felől nézve sebezhetően őszintének látszó, a szándék oldaláról tekintve nyilván gyilkosan tudatos fegyverletételt a giccs, a slokk, a smalc, a klisé, a patron, stb. kívánalmai előtt. Ezúttal jellegzetes angol tv-mozifilmet látunk, finom retromunkát, a húszas évek világának, az első világháború utáni Anglia polgárvilágának a gondos és szeretetteljes megidézését, közepében az angol önismeret egy ősrégi, irodalomban-filmen gyakran taglalt közhelyével: a ködös-esős északi hazájuk merev érintkezési formái közé szorított, érzelmekre, indulataik kinyilvánítására képtelen, bedugult lelkű angolokból a hányaveti mediterrán közvetlenség, az olasz lárma, piszok és napfény érző emberi lényeket varázsol elő.

Az Elvarázsolt áprilisban is ez a recept működik: négy angol úri hölgy kibérel egy olasz kastélyt, hogy kis időre megszabaduljon az otthoni (meteorológiai és emocionális) hidegtől és nyiroktól, idővel aztán – némi bonyodalmak és félreértések árán – férjeik-szeretőik is megérkeznek, s lám, a ház és a hely varázslata egymás utáltjaiból egymás szeretteivé teszi őket. Ennyi a film. Van benne még egész vásznat betöltő telihold, tarka virágok vad orgiája, napfény, tenger, spagettihumor és persze szimbólum is: egy leszúrt sétabot, amely kivirágzik. Gyönyörű, gusztusos, romlottan tudatos giccs, melynek minden képkockáját önfeledt örömmel issza be az ilyesmire fogékony néző.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/08 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=933